Alpár

c2

Zalkai Bálint, alias Alpár, a Farbwechsel kiadó egyik főnökeként illetve a szintis-elektronikus duó, a Silf egyik tagjaként tevékenykedik a hazai elektronikus zenei szcénában. A Silffel több hazai és külföldi szórakozóhelyet is megjárt, játszott többek között a hajón, a Mikában, a Toldiban, Pécsett, az Alkotótáborban, Pozsonyban és Prágában, első szóló fellépésének pedig a Gozsdu Manó adott otthont. Nevét az eleinte csak „zenebuzi blogként” üzemelő Farbwechselen kezdte használni posztjai megjelöléseként, ami aztán rajta is maradt. „Jött egy kattanás, hogy tetszik ez a név, nem ismertem senkit akit így hívnak, pont a gozsdus bulin jött oda egy srác bemutatkozni, Alpárnak hívták.”

Bálint alapvetően reál beállítottságúnak tartja magát, ezért ha cserélhetett volna velünk az interjú során és ő kérdezhetett volna magától, biztosan valamilyen technikai jellegű kérdést tett volna fel. „Inkább vagyok geek, mint zenész vagy művész, elsősorban a hangszerek természete érdekel, az, hogy hogyan és milyen hangot lehet belőlük elővarázsolni.”  A hangszer alatt természetesen a szintiket érti, de régóta tervezi, hogy „élő” hangszerekkel kombinálja az általuk elért hangzást, akár csak egy 4/4-es monoton dob alappal vagy gitárral. Érdekes, hogy éppen azt a hangszert nem sorolja ide, amin gyerekkorában tanult is, akkor ugyanis nővérétől kapott kedvet a zongorához, sőt, a szolfézsra is önként adta a fejét. „Sokat számít, ha valaki kicsit konyít a klasszikus zenéhez is. Enélkül is sok minden ragad az emberre, ha csak megy a füle után, de azért ha tud valamit, az akkordokról és skálákról az azért egész más.”

Első emlékfoszlányai a zenével kapcsolatban anyukáját idézik, amint Máté Pétert hallgat, és aztán saját magáról elevenednek meg képek, Scooter kazettákat másolva. Valójában kiskorától kezdve az érdekelte, hogyan épül fel a zene, és a sok művészeti forma közül a zenében rejlő kreativitás ragadta magával. Sok éves zenehallgatás után 18-19 évesen születtek meg első saját próbálkozásai. „Balázzsal (Semsei Balázs, alias Norwell, gyerekkori barát) ültünk össze és együtt próbáltunk rájönni, hogyan készülhetnek azok a zenék, amiket hallgatunk, mivel dolgozhatnak a producerek és együtt tanultunk bele a szoftverek használatába is.” A nagy szintivásárlási őrület 2011 nyarán vette kezdetét. „A hangszerbirtoklás tekintetében biztosan megszállott vagyok, tavaly már szinte betegség volt nálam, egyfolytában az apróhirdetéseket csekkolgattam. Annyira sok hangszerem lett hirtelen, hogy rájöttem, sokkal jobb és egyben nehezebb is, ha csak egyetlen egyre fókuszálok, úgyhogy ma már lényegesen kevesebbel dolgozom. Jelenleg három billentyűs és egy moduláris szintim és pár dobgépem, effektem van.” Nemrég megjelent új albuma, a Psittaciformes (ami egy split album S Olbrichttal/Mikolai Martinnal) attól különleges, hogy csak egyetlenegy hangszerrel készültek a felvételek. Stílusilag nem tudja és nem is akarja besorolni magát. „Nem tudom, hogy szükség van-e erre a címkézésre azon túl, hogy elektronikus zene vagy sem. Mindig jönnek új irányzatok vagy keverednek a régiek. Ha csak a dj szetteteket megnézed, sok stílust érintenek önmagukban is.” Saját hangzásvilágát szerényen egyáltalán nem tartja szokatlannak vagy egyedinek, szimplán szintetizátor-zenének sorolná be. Zeneíráskor nem kreál a trackjei mögé történeteket, épp ezért a címadás nem az erőssége, pedig az egyik ősszel indult szerzeményfolyam – Psychedelic Leftovers For Sunday Brunch – címe igazán gazdag fantáziavilágról és humorérzékről árulkodik. „Többnyire random betű- és számkombók, valamilyen rövidítéssel vagy hangszerrel kiegészítve, amik elsősorban munkacímek.” A trackeket általában egy olyan ötletelés előzi meg, hogy mit lehetne még kezdeni az adott szintivel, és aztán addig próbálkozik vele, amíg meg nem unja vagy eljön az a pont, hogy érdemes fel is vennie. Korábban rengeteg projektet hagyott félbe és kezdett inkább újabbakba és mivel nem nyúlt hozzájuk később sem, letörölte mindet.

A „kiket szeretnél élőben hallani” bakancslistáján olyan előadók szerepelnek, akikkel vagy akik előtt szívesen is játszana: James Holden, Keith Fullerton Whitman, Legowelt, Dopplereffekt vagy Gerald Donald bármilyen formában, és ha fel lehetne támasztani néhány régi német pszichedelikus zenekar tagjait, az ő koncertjeikre is szívesen elmenne. Egy ideje azonban takarékon ég benne a party-láz. „Minél többet foglalkozom a zenével, annál kevésbé pörget fel a bulizás vagy, hogy elmenjek akárhova. Régebben a péntek,szombat csak erről szólt, és volt, hogy hónapokon keresztül egy bizonyos bulit vártam, most viszont legtöbbször azon kapom magam, hogy a zenéket boncolgatom ahelyett, hogy élvezném. Martinnal is dumáltunk erről, hogy ez valószínűleg valamiféle foglalkozási ártalom, hogy nem tudjuk „csak” hallgatni a zenét.” Zenei ízlését saját magának is nehéz meghatároznia, „nincs igazán kedvencem, a régi Pink Floydtól kezdve a szögelős technóig sok mindent hallgatok, de mostanában főleg Amon Düült és Cant, ha frissességre vágyom Kassem Mosse-t, ő kétségkívül egy zseni.”

Tervei között a Silf bakelites megjelenése és egy Alpár lemez tavaszi kiadása szerepel, de másik kiadónál. Másokkal ellentétben viszont esze ágában sincs külföldre pályázni. „Nagyon jó most a hazai közeg, nagy az összetartás, húzzuk egymást előre. Mindig megkérdezem magamtól, hogy azért látom-e olyan jónak, mert benne vagyok, és hogy tényleg sokkal jobb-e, mint mondjuk három vagy négy éve. Volt, hogy partyszervezéssel próbálkoztunk, de a rászervezéseknek és a szórakozóhelyek nyomásának az lett az eredménye, hogy végül mindenki szarul járt, mert egy hónapban egy hétvégére rendeztek mindent. Azóta felfrissült az egész, egyre több az új arc, és jobban nyit mindenki. Szóval csak a pénz miatt biztosan nem mennék el. Max, ha mindenkit magammal vihetnék.”

Cserép Rita, 2014.05.04.

 

Podcast#010, Alpártól a HAANGnak:

 

Kapcsolódó események:

Vélemény, hozzászólás?