Aluphobia

aluphobia__téglalapba_tutti_végleges

Nagyjából az összes eszközét magával cipelve érkezett és rendezte be szabad stúdióvá, a Millenáris előtti udvar egyik kis szegletét Kiss Barnabás aka Aluphobia. Ez az intro számomra nehezítette csupán a feladatot: olyan esetlen egy ilyen szituban első blikkre faggatózni, legszívesebben inkább fülessel a fejemen egyből végighallgattam volna a gépén rejtegett megannyi zenéjét – tekintve, hogy a java sehol nem található meg a neten – aztán, azért ebben sem volt hiány, nem panaszkodom.

Lapozzunk is bele, ezúttal egy pécsi alkotó életének forgatókönyvébe.

„Mondhatni kicsi korom óta zenélek.”  Virtual Dj-vel kezdte. Édesapja megszállott bakelitgyűjtő volt. Iron Maiden, Supertramp, de még A padlás is stabil tagja volt a mindennapi repertoárnak. Elsőként Eminem Behind the curtains című cdjét szerezte be magának. „Zenei érdeklődésem egy ideig elég lineáris utat írt le.” A hiphop és a reggae vonalán haladt, a dub folyékonyságából adódó lebegés mind a mai napig lenyűgözi, aztán a dub szóra rákeresve, jutott el a dubstepig, amit virágnyelven, de a lelkemre köt, hogy mindenképp említsek meg, mert azért a jobb minőségű dubstep igencsak befolyásolta zenei izlését. Tervezőgrafikával is foglalkozott, korábbi rajztanára máig nem békült ki azzal, hogy nem ezt a pályát választotta. A kötelező feladatok által teremtett korlátok, kőbe vésett szabályok viszont csakhamar elidegenítették. Ha tetszett valami megcsinálta, ha pedig nem, csak bámult maga elé.

Hogy állsz az inspirációkkal?

„Az úgy jön. Régebben sokszor találkoztam a nagybetűs ihlettel. Ezért is szerettem bele ebbe az egészbe, mert olyan élményt ad, amit más nem igazán tud. Néha még a szexnél is jobb. Kavarognak a dolgok a fejemben és valami kikristályosodik belőle, általában nagyon sok mindenből válogatva. Ez a folyamat, az úton levés az, ami igazán érdekel – az átmenetek.”

Akármiről legyen szó, nála a kreativitáson van a hangsúly. „Picasso mondta: a jó művészek másolnak, az igazán nagy művészek lopnak. Vagy ahogy Einstein fogalmazott: a kreativitás titka annyi, hogy tudd, hogyan rejtsd el a forrásaidat. Az avantgarde, majd a modern művészet után ma újat kitalálni tulajdonképpen nem is lehet. Talán akkor lehetne, ha az ember teljesen előzményektől mentesen tudna leülni alkotni. Hogy? Elfelejtesz beszélni, hallani, látni, gondolkozni? Hiszen a gondolkodásunk is apró másolási folyamatokból épül föl. Egyszerűen lehetetlen feladat. És ha még sikerülne is ebbe az előzménymentes állapotba bekerülnünk, mi garantálná, hogy nem valami olyat találunk ki, amit valaki más már megalkotott?”

A zenében főleg a mikroverzum-makroverzum gondolata, valamint a káosz és rend határvonalán lévő folyamatok foglalkoztatják. Viszonylag messzi, de érdekes vizekre evezünk. Az igazán eredeti az, ha itt is Barnát idézem. „Abszolút példa a fehér zaj: az egész hallótartományon belül, mondjuk legyen 20-tól 20000 Hz-ig mindenféle frekvenciák össze-vissza cikáznak benne. Szóval eleve nehéz jó fehér zajt generálni, lévén a véletlenszám generálás összetett matematikai számításokat igényel – amint bármiféle korreláció áll fenn, úgy a hang “zenei” irányba mozdul el (hangmagasságokat, esetleg valamiféle ritmust kapunk, stb.) De ha sikerült, akkor ezt a káoszt mégis egy folyamatos, egyszerű sistergésként halljuk – és kész, itt behatárolódott a forma. Közelebbről megnézve pedig, tulajdonképpen végtelenül sok variációban, végtelenül sok frekvencián megszólaló hangok összességéről van szó”

Te szereted a fehér zajt?

„Nem, nem igazán… attól függ… a kontextus is sokat számít. De az egyszerű fehér zajt nem. Az olyan dolgok iránt vonzódom, amik első megközelítésből egysíkúnak tűnnek, de közelebbről vizsgálva összetett rendszert alkotnak. Ezen kívül az organikus formák vonzanak még. Itt elsősorban természeti mintákat utánzó hangszínekre és struktúrákra gondolok.”

A zene technikai részéről szimplán nem szeret beszélgetni, vagyis inkább furának érzi. Az adott hangokat képző eszközök úgy véli, arra vannak, hogy használják őket, már a róluk való beszédre fordított idő is pazarlás. “Az maximum tanulás, önfejlesztés céljából érdekel, hogy valaki mivel, vagy hogyan alkotta meg az adott dolgot. Ha jól szól, jól szól, ha nem, nem. Függetlenül attól, hogy ezt mennyi idő volt megcsinálni, vagy hogy mekkora technikai tudást igényelt. Persze ha az eredményhez valamiféle technikai bravúr is társul, mindenképpen érdekes lehet. De fontos a sorrend: az esztétikai élmény számomra mindenképpen megelőzi az azt megalkotó technika csodálatát.” Ez olyan, mint hogy a mögöttes tartalom ott van a fejében, de nincs szüksége az ezekhez tartozó hivatkozásokra. Képtelen például neveket, címeket megjegyezni. Az egyetlen, ami a beszélgetésünkkor beugrik Trevor Wishart, akinek munkásságát a színvonal és az egyediség metszetébe sorolja.

Nem túl sok felvételt publikál, „azért, mert olyanok kerülnek csak fel, amik nagyon át vannak rágva, amikben nem találok kifogásolnivalót. Úgy érzem a kritikusságom maximumát sikerült elérnem. Olyan szinten, hogy az utóbbi időben még az is előfordult, hogy napokig szinte nem is hallgattam mást, csak a saját zenéimet. És itt nyílván nem valami túlzott nárcizmusra kell gondolni, hanem a folyamatos, kritikai önreflekcióra.” Mégis úgy érzi, kezd elégedett lenni magával.

Legelső EP-je Revival címmel került ki a hónap elején, digitális elérhetőség mellett kazin is, a cseh illetőségű Bűkko Tapesnél, aminek a borítóját Barna tervezte. A cím, egy előzőleg alaposan felépített és kidolgozott koncepciót takar. Feléledés egy korszak lezárása után, egy életmódváltás, az ehhez tartozó momentumok pedig szerves részei Aluphobia zenei szövetének.

Momentán egy ismerős indusztriális képekkel teli diplomamunkájának filmzenéjén dolgozik, július közepéig. A hirtelen adódott lehetőség ötlete, elképzelése fogta meg és örömmel vállalta el. Távolabbi tervei pedig, hogy Berlinbe vagy éppen New Yorkba költözik és a filmszakmába kóstol, nem kérdés, hogy zenei vonatkozásban.

Azt mondja, „jó zene az, ami nem hazudik.” Én meg azt mondom, ezzel kétségkívül tudok azonosulni.

Miklós Noémi, 2014.06.18.

 

Podcast#017, Aluphobiától a HAANGnak:

 

Kapcsolódó események:

Minden vélemény számít!