Baráth Bálint

bb_webcover

Nélkülözhetetlen, hogy egy interjú előkészületei egyfajta research-ből is álljanak, aminek nyomán jó esetben friss képet kapunk az alanyról, és az összeszedett info jó kis alapot ad a beszélgetéshez. Az viszont ritkán fordul elő, hogy egy komplett leírás jön egyből szembe az alkotóról – ráadásul a wikipédián. Az első találkozással kapcsolatban még annyit illik megemlítenem, hogy a HAANG interjú előtt volt alkalmam végighallgatni egy 20 perces csodát, ezúttal terítékre kerülő művészünk előadásában az egyik Attentionben rendezett esemény keretein belül, miután csak tovább erősödött bennem a gondolat – nem érem be ennyivel.

Baráth Bálint, komoly múlttal rendelkező zongoraművész miközben az Egyesült Államoktól Japánig vállal fellépéseket, kísérleti zenét szerez és az analóg és digitális szintetizátorok rabja. Számomra már önmagában a műfaj elnevezése is hibátlan, mert pontosan ezt érzem minden experimentális zenei koncertélmény, vagy akár egy otthon lejátszott track hallgatása után, hogy a zene velem tart, elkísér valahová. Ezt teszi velünk Bálint zenéje is, kézen fog és elsétáltat sajátos “kis” világába.

 

MN: Milyen közegben, iskolákban kamatoztattad a tehetségedet?

BB: Otthon volt egy zongora, apuka tudott rajta játszani, egyenes út vezetett a zeneiskolába. Dunaújvárosban születtem, ott kezdtem, amit a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola követett, Gerhát László tanítványa voltam. Ezután a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet nebulója lettem, ahol Choi Insu volt a mesterem. Tőle nemcsak zongorázni, hanem a szó legszorosabb értelmében zenélni tanultam meg. Végül a párizsi École Normale de Musique-ban fejeztem be tanulmányaimat, Erik Berchot osztályában. Valójában sokat improvizáltam, ez vezetett a zeneszerzés felé. Egy a sok közül – Liszt Ferenc: Petrarca szonett no. 123

 

MN: Hoztál magaddal valamit Párizsból?

BB: Ott többet tanultam a képzőművészetről, mint a zenéről. Beláthattam egy olyan világba, ahol alkotás közben sokkal kevesebbet foglalkoznak az idővel. Az idő egy kardinális központja a zenének, idő nélkül nincs zene, nem létezik és az idő szervezése, a zenei forma felépítése abszolút az idő kezelésén múlik. Előadói szempontból is fontos, zeneszerzőiből meg végképp. Ott át tudtam élni, hogyan történik mindez az idő jóval korlátozottabb felhasználásával és ez nagyon érdekes volt számomra. Én nem tudnék így dolgozni, de nagyon sok ötletet adott. Erre egy jó példa a Sírvers.

150514_1955_MBM5656

MN: Fontosnak tartod az összművészeti megközelítést. Kifejtenéd, miért?

BB: Leginkább a fény és a vizuális audio érdekel. Jelenleg az elektronikus zenében hatékonyabban tudok együtt dolgozni képzőművészekkel, mint akusztikus zenészekkel (kivételek persze vannak). Az elektronikus zenei hangszín gazdagabb, bizonyos nem időbeli folyamatoknak a megjelenítését szerintem hatékonyabban lehet vele elérni, például a multidimenzionális hangszíntér apró morfolásait. Ezt létre lehetne hozni szimfonikus környezetben is, na de hát ahhoz sok zenész kellene és jó sok hangszer, rengeteg próba és – mindenek előtt – sok pénz. A hangszínterek kiaknázását és a jelenlévő hangszerek skálázását könnyebben el tudom érni, ha kooperálok képzőművészekkel is. Elektroakusztikus projekteken dolgozom, amit meglehetősen nehézkes művészi szinten csinálni, de alapvetően mondjuk egy képzelt geometriai térbe sokkal jobban bele tudom engedni a zenémet, ha a koncepció – mindenképpen mellérendeltségi viszonyban – kiegészül valamiféle képzőművészeti alkotással, installációval (Baráth – Melkovics: Installation for un unplanned shadow).

 

MN: Az akusztikus tanulmányok mellé, hogyan fészkelte be magát az elektronika?

BB: 18-19 éves koromra már valamennyire beköszönt, de túl szűk, túl kvantált lett az az elektronikus nyelv, amit beszélni próbáltam. És azt hittem, hogy az elektronikus hangkeltés korlátaiba ütköztem. El kellett telnie 5-6 évnek, amikor egyszer csak hiányozni kezdett az egész. Elkezdtem felidézni a valódi okokat és rájöttem hogy imádom az elektronikus hangzást, imádom, hogy fantasztikus dolgokat lehet vele csinálni és nem utolsó sorban megőrülök az analóg szintikért: mindez egyenesen vezetett a látóterem kiszélesedéséhez. És aztán felismertem, hogy valójában egy kukafedő is lehet hangszer, szóval az egész világ egy hangszer, annyi hangszer van amennyit csak akarok és úgy használom őket, ahogyan csak akarom.

 

Baráth Bálint: Arcane Bloodstain

MN: Miben érzed a különbséget az akusztikus hangszerek és az elektronikában használatos hangok, “hangszer”-ek között?

BB: A legtöbb akusztikus hangszeren köt a hagyomány, ami bizonyos esetben annyira erős, hogy újfajta kombinációkat sokkal nehezebb elérni. Ez egy lényeges különbség. A hagyomány egyébként jó, de ahogy Gorkij mondta: “a hagyományt ugródeszkának, nem heverőnek kell tekinteni”. Ettől függetlenül, mind a kettőre feltétlenül szükség van. Vannak elképzelések, amiket nem lehet csak az egyikkel, vagy csak a másikkal elérni. Kell a szintézis.

 

MN: Említetted, hogy sokat improvizálsz. Ez az elektronikus vonalon is jelen van?

BB: Persze. Nagy Ákossal és Mandel Róberttel (aki egy külföldön is ismert hangszerkészítő mester) alapítottunk egy Noiseum Trio nevű együttest. Róbert saját készítésű tekerő lantját kísérjük mi, én és Ákos a moduláris szintikkel, meg laptoppal csinálgatunk mindenfélét. Ez azért nagyon vonz, mert itt is megvannak az eredeti darabok, zenéről van szó és izgalmas, hogy nem tudod előre mit fogsz alkotni éppen.

 

MN: Hol lehet elcsípni titeket?

BB: Minden hónapban egyszer a Braviaban biztos, ez az Ajtósi Dürer soron van, a vakok intézetében. Ez egy kisebb színházterem, görögös hatása van. Teljesen be lehet sötétíteni, felpakoljuk oda az elektronikus hangszereket, van egy kis színházi zongora, azt teljesen bepreparáljuk, sötét, a házigazda, Göllesz Zoltán készít egy tematikára videót és mi arra imprózunk. Ide szokott csatlakozni a Robi, meg olykor akusztikus zenészek is, – Dóra Attila, Kisgyörgy Ilka, Fazekas Ábel például és persze Mátrai Péter.

 

MN: Soundcloudon előszerettel használod a DPO taget. Úgy érzed, ez illeszkedik leginkább a zenédhez?

BB: Ez egy Make Noise modul, dual prismatic oszcillátor. Ugye az analóg szintiknél két fő irány volt a hatvanas évektől, a Moog és a Buchla. A Moog abba az irányba ment el, hogy egy modul egy valamire jó, az oszcillátor csak oszcillátor, a filter az filter és így tovább. A Buchla pedig abba az irányba, hogy egy filter miért ne lehetne erősítő, az oszcillátor miért ne lehetne modulátor és a Make Noise ezeket a Buchla modulokat másolja, az ő egyik fő modulja ez a bizonyos DPO. Ez tulajdonképpen az FM szintézis alapján épült, egy vivő- és egy modulátor-oszcillátorral és egy remek wavefolder-rel. Bizonyos potméterekkel be lehet állítani, hogy a modulátor hullám mennyire modulálja a vivő frekvenciát, nagyon könnyen viszonylag kevés számítási igénnyel nagyon sokféle hangot lehet létrehozni. Különlegessége emellett, hogy a moduláló oszcillátort önmagában is lehet használni, tehát vannak kimenetei, amik további processzálásra teszik alkalmassá.

Elég vastag, masszív a hangja, és remek modul. Az Answers and a Jupiter Strom on Titan egy jó példa erre.

150514_1932_MBM5613

MN: Milyen elektronikus zenét hallgat egy ennyire széles látókörű, izgalmas művészeti érzékkel rendelkező zeneszerző?

BB: Kevés időm van hallgatni a zenét, de a girbegurba szekvenciákért odavagyok, szóval akár például egy időben megannyi Astral Projection számot ismertem. A Kraftwerket is nagyon szeretem; letisztult hangzásuk és  megújuló zenei hozzáállásuk visszaadják számomra az igényes popzene létezésébe vetett bizalmam. Felsorolni is nehéz lenne, hogy az experimentális vonalról kiket hallgatok, de mostanában egyre több Keith Fullerton Whitman számot elemzek.

A magyar komolyzene egyik kiemelkedő alakja, a Czövek Erna AMI tanszakvezető zongoratanára a kortárs zene propagálását rendületlenül szívén viseli. Elektronikus szerzeményei közül én most sokadszorra indítom el az Electribe Dress – Modular Body-t, amitől minden egyes alkalommal leesik az állam.

 

Miklós Noémi, 2015.07.22.

Fotó: Bugár Máté

Exklúzív track Baráth Bálinttól a HAANG-nak:

 

Kapcsolódó események: