Belle Belle

bbcover

Még mindig tisztán csengenek fülemben Nagy Bence szavai, amiket találkozónk alkalmával zeneszerzői manifesztumaként mondott el. Talán senkit nem ér meglepetésként, hogy egy hangszerkészítő fiaként már gyerekkorában zenét tanult: hegedűt, gitárt, zongorát, és persze mellette zeneelméletet is. A komolyzene keretei közül való kitörés a gimnázium alatti időben jött el, mikor barátaival alkotócsoportként működve, kisfilmjeik alá ő írta a zenét. Első szárnypróbálgatásait siker kísérte, és egyre inkább érdekelte a zenének ez az oldala. 2010-ben tette fel első albumát a Soundcloudra Pain of Horses címmel. Megjelent róla egy ajánló, aminek következtében hirtelen rengeteg követője lett, és felfigyeltek rá különböző emberek, akik a hazai szcénában segítették előadói pályafutását. Először a Rohamban hallhattuk önálló koncertjét, majd a Zola Jesus előtt lépett fel, nem sokkal később pedig az M83 előtt. Később a Sound Kitchen által mutatkozhatott be még több helyen, többek között a Petőfi Rádióban is.

Első hallásra nehéz összerakni és megérteni Bence személyét: tudományos érdeklődése mellett, művészeti tanulmányokat folytatott, dolgozik is grafikusként, időnként filmezéssel is foglalkozik, jövőre pedig szociológiai tanulmányokba kezd. Sok minden, amit összefüggésbe hozhatnánk a zenével, de elmondása szerint nincs egyértelmű kapcsolat közöttük. Számára a zene egy teljesen különálló misztikum. Egyedül videoklipjeinél beszél valamiféle műfaji párbeszédről, amit részben ő talál ki a saját zenéje kiegészítéseként. “Én a művészetet szeretem tisztán kezelni, és nem akarok kísérletezni határterületekkel. Ha zenét csinálok, akkor az zeneként legyen teljes mértékben önállóan értékelhető. Nem szeretem mikor belefolyik valami más.” 

Sokan a korral haladva technikai újításokkal kísérleteznek és ebben fejezik ki magukat, sokszor saját maguk által épített hangszerekkel. Bence számára ez egy olyan oldala a zenének, ami elveszi a hangsúlyt arról, ami a lényeg lenne.

“A technikai megoldások soha nem érdekeltek túlzottan. Tudok szintetizátort építeni, de semmi értelmét nem látom annak, hogy építsek egy olyan szintetizátort, amiből csak egy van a világon. Sokkal inkább érdekel az, hogy azért tudjak szintetizátort építeni, hogy jobban megértsem a működését, és ezáltal jobban ki tudjam használni. Nem azzal akarok különleges lenni, hogy valamit nagyon egyedi módon összepárosítok, hanem  azzal, hogy nagyon jó zenét csinálok.”

Számára a technika akkor kerül a képbe, mikor a zene hangzása a következő lépés. Természetesen hiába van jól megírva egy zenemű, minden hangszert különállóan kell kezelni. Ez ugyanolyan fontos része a zeneírásnak, mint maga a komponálás.

Önmagával tisztában van, és tudja, hogy ő “magányos alkotóként” tud leginkább dolgozni. Számára ez a folyamat egy meg nem álló, mindig változó massza, mint ahogy az ember is változik évről évre, vagy akár napról napra. Mindig azt csinálja, amihez épp kedve van: sokszor olyan zenét ír, amit épp hallgatni szeretne, csak sehol nem találta meg. Nála az jelzi, hogy egy szám kész van, és a sajátjának érzi, hogy utána csak azt tudja hallgatni.

Nem határozott meg magának stílust, szerinte az ember mindenben kifejezésre tudja juttatni magát, nem kell ehhez definiálnia vagy behatárolnia amit csinál.

“Az emberek kezdenek rájönni, hogy nem érdemes a zenét stílusok alapján szétválogatni. Emiatt nagyon izgalmas projektek jönnek létre, amik szerintem érdekes, új irányokat mutatnak. Az eddig kisebb vagy zártabb hallgatótáborral rendelkező zenei stílusok kezdenek feloldódni a tágabb értelemben vett popzenében és viszont. Erre példaként ismertebb előadók közül talán Kanye West-et és James Blake-et hoznám fel, mert őket nagyon szeretem. Ez az egész nagyon inspiráló.”

Ez alapján, és sokoldalú érdeklődése miatt is érthető, miért is találunk zenéit böngészve zongoradarabokat, instrumentális filmzene szerű műveket, szinti-pop zenéket, gitárzenéket, illetve az összes ötvözetét. Nem félreértendő, Bence nem utánozni akar stílusokat, hanem abból inspirálódva egy egyedi hangzást akar létrehozni, amely nem hasonlítható másokhoz.
Kérdeztük komolyzenei múltjáról és annak hatásáról, hiszen nem mindenki számára egyértelmű, hogy a jó zenéhez csak le kell ülni és csinálni.

“Szerintem ezek a dolgok, hogy szolfézs, meg a zeneelmélet ahhoz kell, hogy a zenéről lehessen beszélni, meg lehessen mondani és írni, hogy ott mi történik. De ahhoz, hogy zenét írjon valaki, ahhoz csak a füle kell. És az, hogy ő érezze, hogy az miért jó.”

Ehhez persze sokat hozzátesz az alkotói magabiztosság. Belle Belle esetében is persze ott szerepel a megszemélyesedett közönség, akinek készül a zene, mert persze ha az ember már híres, akkor nem tud csak és kizárólag saját magának alkotni. Ebben is van veszély, mikor az alkotó túlságosan kívülre kerül, és nincs 100%-ban jelen.

“ Vannak olyan időszakok, amikor nagyon szeretnék zenét írni, de csak tudatosan megy. Ez általában azért van, mert nem tudom pontosan mihez van kedvem, és csak csinálok egy rakás zenét, amik többnyire megütnek egy minőséget, de szárazak, nem az az igazi őszinte alkotófolyamat történik, amikor annyira elkap az egész hogy két óra alatt megvan egy dal. Egyébként meg amikor dolgozom valamin, akkor nem jut eszembe az a személy, akinek csinálom, ő leginkább akkor jön a képbe, amikor azt próbálom eldönteni, hogy elkészült-e a szám. De szóval egy nagyon jó egyszemélyes közönség az mindig kell, mint azt már sok más alkotó is leírta/elmondta már előttem.”

És ha már itt tartunk, beszéljünk egy kicsit Bence jelenlegi tevékenységeiről is. Akármennyire nem a legkooperatívabb személy, koncertjein közreműködőként jelen lesz Déri Ákos (Berriloom), akinek az albumán, ahogyan a Mayberian Sanskülotts albumán is producerként dolgozik. Emellett Déri Ákossal (Berriloom) és Magyar Mátéval (The Boy and the Tele) létrehoztak egy saját kiadót, a Normafa Records-ot, melyben az évek alatt létrejött kapcsolataikat szeretnék akár külföldön kamatoztatni. Megnézve az előadókat, elsőre vegyesnek tűnhet a felhozatal, de Bence szerint itt a közös hang a hasonló világkép és gondolkodásmód. Szerinte Magyarország most nem a legmegfelelőbb hely arra, hogy az ember művészként/zenészként legyen jelen, hiszen “itt nyomaszt az utca is”, az emberek kisugárzása nem motiváló, és a halott kultúrának szükséges lenne a politikától való függetlenedés ahhoz, hogy történhessen bármi. De a negatív hangulat mellett egy kisebb kulturális forradalmat vél felfedezni, miszerint egyre több ember foglalkozik azzal, hogy igényesen csináljon valamit. A Normafa Records is hasonlóan jött létre: “Szerintem mikor az emberek annyit szenvednek, hogy milyen szar itt Budapesten ez a kulturális élet, akkor, ha van egy kis motivációjuk, óhatatlanul előjön valami ilyesmi.”
Számára külföld a következő lépés, mert itthon a menő helyek, a rádió, és a like-ok után nincs nagyon feljebb, főleg, mikor az is baj, hogy angolul énekelsz. A megoldás az lenne, ha a művészek újabb érvényesülési tereket hoznának létre, ami persze nagyon nagy munka, de nem lehetetlen, külföldről pedig sok jó ötletet haza lehet hozni.

Petrányi Luca, 2014.08.28.

 

Podcast#025, Belle Belle-től a HAANGnak:

 

Kapcsolódó események:

Vélemény, hozzászólás?