Christopher Waver

haang2_cw_970x400

Egy korábbi, Soundcloudon való kutatómunkám során futottam bele az akkor még Youniverse néven tevékenykedő Huszár Kristófba, az Esztergomban nevelkedett, javarészt house alapokon nyugvó zenéket preferáló zeneszerzőbe, akitől már a találkozásunk első öt percében újat tanultam. Nevezetesen a burkológörbékről, amik hangszínszabályozásnál fontosak és a legtöbb moduláció ezek segítségével állítható be.

 

MN: Hogyan csöppentél a zenei világba?

HK: Már gyerekként is sokkal több zenét hallgattam a kortársaimnál, és a szüleim már elsős koromtól zeneiskolába járattak. A hét éves fuvola szakot, 3 év basszusgitár követte. A gimi idején zenekarokban játszottam, miközben meg már otthon csinálgattam ezt azt elektronikus vonalon is, többnyire Radiohead által inspirált kisérleti elektronikát. A zenekutatás, inspirációgyűjtés is korán elkezdődött, ma már napi szinten keresem az újat, itthoniakat és külföldieket egyaránt.

 

MN: Ha már hirtelenjében jelen, árulj el róla kicsit többet.

HK: Több hónapja napi szinten éjszakánkent 4-5 órát zenélek. Maximalista vagyok és nagyon látom a hibáimat. Amikor zeneszerzésbe fogok igazán elkap a dolog és érzem, hogy ez király, de mindig előjönnek ilyen-olyan technikai nehézségek, amiket mondjuk még nem tudok megoldani és tanulok, tanulok meg fejlődik a dolog. A mostani munkáimat legtöbbszor nem is mutogatom emiatt.

 

MN: Mid van otthon?

HK: Laptopközpontúság. Meg midim, az van. Hardverekre vágyom most leginkább. Le akarom szűkíteni a hangszerparkot, virtuálisan túl sok lehetőség van. Sokszor az hátráltat, hogy annyi minden van, emiatt nem találok egy csapásirányt, nem vagyok rákényszerítve arra hogy kreatív legyek, hanem abban élem ki magam, hogy ezerféle hangot tudok csinálni, sokszor szétesnek a dolgok és nem találom meg a számok irányát. Ezt érzem.

 

141222_1912_MBM8256

 

MN: De mégis ha igen, hogy néz ki a folyamat nálad?

HK: Vannak koncepciók, de azok aztán szállnak ezerfelé. Most például, egyszerre dolgozom 15-20 számon és folyamatosan változik és fogalmam sincs még mi lesz belőle a végén. Mindemellett az a cél, hogy egységesítsem a hangzásom. A house mindenképp megmarad kiindulási alapnak, de próbálom belőni a hangulatot a klub és a hálószoba közé félútra, újra akusztikus elemekkel kisérletezem. Viszont nehéz megtalálni azt a pontot, hogy mikor van kész valami. Próbálgattam sokmindent, Reason-nel indultam, ami kevésnek bizonyult, aztán új dolgokat találtam, mint például viszonylag hamar az Ableton live-ot. Sokan szeretik, ami nem meglepő. Olyan, mint egy fehér papír: akárkit látok, mindenki máshogy használja. Meg van egy új kedvencem, a kontaktmikrofon, amit eredetileg vonós meg fúvós hangszerek hangosítására találtak ki. A levegő rezgése helyett tárgyak rezgését veszi fel, úgyhogy most a fél házat végigzenéltem, mondjuk rácsíptettem egy fakanálra, de végtelen megoldás lehetséges. Az egyik számomba például beépítettem a poharamban pezsgő kóla hangját.

 

MN: Hobbi, esetleg vannak komolyabb terveid a zenével?

HK: Momentán hobbi, viszont mostanában kezdem érezni, hogy össze tudok rakni egy olyan dolgot, amivel már lehet kezdeni valamit. Most a cél, hogy sikerüljön összehoznom egy EP-t. Ősszel kitaláltam, hogy aha, majd én év végéig befejezem. El vagyok csúszva, de alakul. Nem sietem el, jó produkciót akarok kiadni a kezemből. Jelenleg hangtechnikát tanulok, épp OKJ-zem itt Budapesten. Szeretnék továbbtanulni, de még megy az ötletelés, hogy menjek vagy maradjak. Ha az előbbi akkor Berlinbe mennék, ott kialakult már egy kis sziget van egy jó pár barátom, szóval ha oda sikerül kiköltözni, bármi megtörténhet a zenei pályán. De még képlékeny ez az egész “mi lesz majd” dolog.

141222_1922_MBM8281

 

MN: Van olyan akitől tanulhatsz, akiből meríthetsz?

HK: Nem igazán, de szeretném megismerni a magyar közeget és esetleg kollaborálni, sokszor egyedül érzem magam. Anno kicsit hozzászoktam a zenekarosdihoz, az utóbbi időben is próbálkoztunk de az kimerült ilyen kis délutáni jammelésekben. Meg például tök jó lenne vokállal dolgozni. Nekem a vokál is egyfajta hangszer, gyakran érzem is, hogy hiányzik a zenéimből a szöveg. Szóval most ezek integrálásával is foglalkozom.

 

MN: Álmodban is?

HK: Temérdek sokat álmodom a zenével. De a legrosszabb, hogy mire felébredek, mindig elfelejtem. Vannak foszlányok, mint legutóbb, hogy egy klipben szerepeltem és a hangzás brutál jó volt, de mire feleszméltem egy dallamra sem emlékeztem.

 

MN: És a zeneválogatás?

HK: Sokáig dj-ztem. Esztergomban volt egy rendezvénysorozatunk a  Kaleidoszkóp házban tartottuk hétvégente. Aztán itt egy-egy buliban még a felköltözésem elején, de utána ez abba is maradt. Kicsit eklektikus, hullámvasútszerű szettjeim voltak. A zeneszelektálás még mindig vonz, volt egy éves szünet, amikor nem kötött le, de most újra akarom indítani azt a vonalat is. Szeretnék embereknek zenélni és ha minden jól megy, a közeljövőben az élő setupot is fejlesztgetem.

141222_2006_MBM8351

 

MN: Mit hallgatnál most?

HK: Mindenképp valami olyat, ami nem tereli el a figyelmet a beszélgetésről. Most leginkább a 70-es évek által inspirált elekronikus hangzás foglalkoztat, de nem vagyok műfajfüggő. Sok irányban megtalálom a nekem tetszőt. Na jó, a zeneipar által gyártott termékekkel ki lehet kergetni a világból, amikor nem találom a zenében az “embert”, és a két soros szövegen is azt hallom, hogy nem a zene művészetéért, hanem a tömegek megmozgatásáért készítették.

 

MN: El tudod képzelni, hogy ebből élsz meg?

HK: Az lenne a legjobb dolog a Földön.

 

Elmondása alapján az elmúlt fél évben annyi minden történt vele, hogy a letermészetesebb dolognak érzi akár a névváltoztatást, akár első EPje megjelenését, amit egyelőre a Girl with a magnetic hair című trackkel enged beharangoztatni. A friss zenékkel operáló kislemezt önfeledt groovyness jellemzi és egy vadiúj kiadó gondozásában jelenik meg hamarosan, a továbbiakról pedig az elkövetkezendő hetekben Christopher Waver facebook oldalán értesülhetünk majd.

Miklós Noémi, 2015.03.16.

Fotó: Bugár Máté

 

Podcast#048 Christopher Waver-től a HAANGnak:

Kapcsolódó események:

Vélemény, hozzászólás?