DAIDAI

cover

„Meg vagy! Elfáradtál? Egy kicsikét, egy egészen picikét, de úgy örülök, nem is tudom miért. Olyan jó minden, mintha… mintha nevetnék, pedig most nem is nevetek. Dehogynem kicsi Bambi, belülről – ott bent bizony nevetsz.” Napsütésben lúdbőr, barátságos mosolyok, és nevetek, szinte alig hiszem el, hogy egy live szettet a Bambiból vett idézettel zárnak – vasárnap reggel, Alkotótáborban.

Ezen a nyáron elkerülhetetlen volt a DAIDAI névvel találkozni. Megfordultak szinte minden underground fesztiválon; Samsara, Alkotótábor, a legutóbbi RómerKvelle Piknik. Megtáncoltatták a budapesti teraszbárok közönségét, a Lost Minute ikonikussá vált Corvin tetős szelekcióin vendégeskedtek, illetve a sokakat megmozgató, saját szervezésű és immár hatodik alkalommal megrendezett Tettye Open Air is a nevükhöz fűződik. A teljesség igénye nélkül ugyan, de kijelenthetjük, hogy ez a pécsi srácok nyara volt. Szó szerint két fellépés között, Szántódpusztán az Alkotótábor egy csendesebb délelőttjén találkoztunk egy kék kockás pléden. Itt mutatkozott be a formáció három tagja; Nagy Zsolt, Tóth Bálint és Balogh András, illetve a csapathoz több szálon kötődő Tánczos Dóra. Szám szerint így már öten ültünk a kockás pléden, a fáradtság és a különös körülmények ellenére élménydús sztorizásba csöppentem, mely komolyságával és vidámságával megízleltette azt, milyenek lehetnek egy kreatív, életvidám és a zene iránt elkötelezett csapat mindennapjai.

 

GSZ: Hogyan jött létre ez a felállás, ki lettek osztva a szerepek?

NZS: A szerepek nincsenek tisztázva, mindenki azt tesz bele, amit tud és akar. Nem tudom megnevezni, hogy nekem mi a feladatom – azon kívül, hogy zenélek. Ennek többek között az is az oka, hogy ebben a szférában nem elég valakinek csak DJ-nek lenni, vagy csak saját zenét játszani – bulikat kell szervezni, grafikát kell csinálni, így elég sokrétű az a tevékenység, amit végzünk.

 

GSZ: Régi ismeretségből alakult a DAIDAI?

BA: Több alkalommal találkoztunk előtte is, de sokáig nem tettük meg azt a lépést egymás felé, amit 3 évvel ezelőtt. Meghívtak egy pécsi buliba zenélni, és akit én hívtam magammal visszamondta, így jutott eszembe Zsolti, hogy mi lenne, ha ketten csinálnánk meg az estét. Ekkor jött képbe Bálint is – beszélgetni kezdtünk, és végül jó pár bulit összehoztunk közösen azon a helyen. A bulisorozat végül a Szőnyeg fantázianevet kapta, az Enoteca Corso emeletén lévő vastag szőnyegről, ahol ezek a mezítlábas bulik elindultak.

TB: Itt nőttük ki magunkat, nem csak a partiszervezést csináltuk közösen, de elkezdtünk zenéket is írni. Bandi is és én is régóta foglalkoztunk zeneírással, de egyedül nem voltunk annyira motiváltak, ehhez kellett Zsolti technikai húzóereje, így kezdtünk el egymástól tanulni. Ennek a kölcsönös, pozitív egymásra hatásnak köszönhetően elindult a közös partiszervezés és zeneszerkesztés. Ezt a nevesincs projektet utólag, totál véletlenül neveztük el DAIDAI-nak, amit én csak poénnak szántam így i betűvel.

NZS: Azt gondoltuk, hogy nemzetközileg is jól hangzik – fiatalok voltunk, és azt hittük, hogy világuralomra törünk. Ehhez jött még a logó is – nagyon szeretem az összes grafikai munkát, ami a csapat mögött van, és az mind a Bálint nevéhez fűződik.

TB: Maximalista vagyok. Van valami, ami hajt, hogy mindig egy jobb flyer, egy jobb buli, egy jobb zene jöjjön össze, és általában sikerül is újra meg újra belecsempészni valami pluszt. A fiúkat is mindig erre bátorítom.

BA: És ez sokszor átmegy szőrszálhasogatásba…

 

GSZ: Szoktatok civakodni?

NZS: Ez olyan, mint egy párkapcsolat. Nem igazán tudjuk egymást kikerülni, egymásra vagyunk utalva, van egy közös stúdiónk, együtt élünk. Egymás nélkül sehol sem lennénk, nem tudnánk megvalósítani ezeket az álmokat, és ennek az az ára, hogy a felmerülő konfliktusokat kezelnünk kell.

TB: Cipőt le! Takarítás! Stb.

TD: Te most azt hiszed, hogy viccelnek, de tényleg nem lehet bemenni cipővel a stúdióba.

 

GSZ: Ez milyen hatással van az alkotói munkára?

NZS: Ez úgy néz ki, hogy általában nagyon összeveszünk, valamelyikünk feláll és sértődötten kivonul, félúton megfordul és visszajön, majd a duzzogás után észrevesszük, hogy készült egy zene, ami még ugyan nincs kész, és lehet, hogy sosem lesz befejezve – de az esetek kisebb százalékában azt mondjuk, hogy ezt megtartjuk és csinálunk belőle valamit.

TB: Visszakanyarodnék azokra az időkre, amikor még nem volt stúdiónk és szerencsétlen körülmények között, mások lakásában próbáltunk dolgozni. Nagyon sok emberre voltunk negatív hatással; lakótársak költöztek el, kapcsolatok mentek szét, mire eljutottunk odáig, hogy nekünk kell egy olyan környezet, ahol ezt az egészet szét tudjuk választani a magánélettől. Kellett egy külön sziget, ahová bármikor bemehetünk szerkeszteni.

 

GSZ: Meg tudnátok fogalmazni, hogy mit jelent nektek ez a sziget?

BA: Intimitást. Az alkotás egy intim dolog, és úgy látszik, hogy akkor tudunk megnyílni, ha ez az egész be van zárva egy ablak nélküli szobába.

NZS: Ehhez kellett még az is, hogy mi is egymáshoz csiszolódjunk, összeérjünk, hogy megengedjük a másiknak, hogy ebben az intim pillanatban ott legyen.

 

GSZ: Akkor ez az egész egyfajta együttléten alapszik?

BA: Nagyon sok emberben meg van az a tulajdonság, hogy egymagában tud zenét írni, DJ-zni és partikat szervezni. Mi hárman teszünk ki egy embert.

NZS: Vagy hát négyen, mert Balázsról se feledkezzünk meg, sőt a Dóriról se. Tehát öten.

TB: Annyit kell tudni a Balázsról, hogy ő a bátyám, ő zenél a legrégebb óta. Egy tapasztalt, igazán jó ízléssel megáldott DJ, Journey Blage néven játszik. A zeneszerkesztésből sajnálatosan nem veszi ki a részét, ő az X generációt képviseli, a technikai része annyira nem köti le.

 

GSZ: Akkor gondolom ő hatással volt a zenei alakulásodra…

TB: Mindannyiunkra, elég nagy mértékben.

NZS: Amikor még sokkal fiatalabb voltam, és elmentem egy buliba, ahova elhívtak egy nagyobb nevet, ott mindig a Balázs játszott.

TB: Az egyik legjobb warm-up DJ, akit itthon hallottam. Elfogultság nélkül.

 

GSZ: Akkor valahol vele indult a zenélés felé fordulás? Meg tudnátok fogni ezt a pontot?

TB: Engem a szüleim 18 éves koromig konzervatív féltésből nem engedtek el bulizni. De Balázs már ’94 óta gyűjtögette a lemezeket, amiket én otthon tudtam hallgatni és válogatni, majd elkezdtem én is vásárolni őket. Amikor betöltöttem a 18-at, valamikor a 2000-es évek elején, akkor szabadultam be egy falrengető szilveszteri illegális zenélésbe, és Balázs megengedte, hogy helyette zenéljek fél órát.

BA: Régebben volt egy olyan boat parti, ahol két komp a Balaton közepén összecsatlakozott, ott nagyon megtetszett ennek a világnak a hangulata, valamikor akkor csatlakoztam rá én is erre az egészre. Ez az élmény ehhez a zenéhez köt. Még abban az évben elmentem a Kecel fesztiválra, ami szintén nincs már, pedig az is úttörő volt számomra.

NZS: Ciki, nem ciki a becsapódást Green Velvet Destination Unknown című trackje jelentette számomra. Olyan mint egy vonatutazás, nagyon beteg, és beékelődött a fejembe a kérdés: ’hogy csinálja?’. Mindig nagyon szerettem a kábeleket és a tekerős kütyüket, majd elkezdtem vonzódni a zene technikai oldalához, éreztem, hogy itt valami nem evilági dolog történik. Én még arra is kíváncsi vagyok, hogy a Dóri, hogyan csöppent bele az elektronikus zenébe. Mert valahogyan oda keveredtél a bulijainkra…

TD: Nekem ez nagyon fokozatos dolog volt 14-18 éves korom között, csapongásokkal. Még a Balaton Soundot is ide sorolnám, ahova abszolút nem olyan nevek miatt mentem, akik végül nagy hatással voltak rám. Sokkal populárisabb érdeklődéssel indultam neki, majd ott először hallottam olyan előadókat, mint Villalobos. Amióta pedig ismerem a fiúkat, ők neveltek tovább. Sok olyan zenét szeretettek meg velem, amit magamtól nem ismernék.

 

GSZ: Ki szoktátok kérni Dóri a véleményét?

NZS: Én nagyon magamutogató vagyok, szóval amint megcsinálok egy zenét, azt azonnal elküldöm a hozzám közelállóknak, hogy ’ugye tetszik?’ És utána jól megsértődök.

 

GSZ: Pedig én alapvetően azt érzem, hogy nagyon vidám ez az egész.

TD: Ennek általában pont az ellenkezője van, ha zeneírásról, munkáról van szó, de most pont ezért ilyen felszabadultak a fiúk, és pont ezért keletkezik ilyen érték, mert meg vannak szenvedve azok a pillanatok.

TB: Akkor születnek a legnagyobb csodák, amikor keletkezik egy nézeteltérés, majd bemegyünk a stúdióba – és mint egy békülő szex – összeáll egy olyan zene, amire azt mondjuk, hogy ’na, ez eddig a legjobb.’

BA: A feszültségre visszatérve – innen tudjuk, hogy mindenkinek mennyire fontos ez a projekt. Ha nem lenne feszültség, nem is tudnánk ekkora intenzitással, odaadással dolgozni.

NZS: Meg valahol az a zene, amit csinálunk, nekem arról szól, hogy a bennünk lévő elbaszott érzések valami módon a zenében manifesztálódjanak. És ehhez kell közös élmény, abban benne van a dráma, benne van az is, hogy most itt vagyunk, bulizunk és beszélgetünk.

 

GSZ: Ez az első alkotótáboros fellépésetek?

TB: Igen, tavaly ugyan voltunk lent Zsoltival, de csak hallgatni, hatalmas élmény volt.

NZS: Nagyon nagy élmény most is. Tegnap eDina játszott kezdésnek, az emberek ültek, hallgatták, majd a végén megtapsolták. Átélték azt az élményt, amit ő közvetíteni akart. Pedig ezt nagyon nehéz megcsinálni, mert az emberek nehezen rakják bele az energiát abba, hogy ha valaki akar nekem valamit adni, akkor azért nekem is tennem kell, hogy befogadjam.

TB: Nem ismerem az eDinát, most hallottam először játszani, de ha a lelke is olyan szép, mint a szettje akkor nagyon jó csaj lehet.

 

GSZ: Dóri, neked nagy szereped van a fellépések szervezésében. Hogyan ugrottál bele ebbe?

TD: Ez úgy indult, hogy leültünk, megbeszéltük, hogy melyek azok a szórakozóhelyek, ahol ők szeretnének fellépni, én is bedobtam, hogy szerintem mi az, ahova ez a stílus illene, és elkezdtük felkeresni őket. Ehhez persze kellett az, hogy Pesten már ismerjek egy-két helyet, ahova érdemes fordulni.

TB: Azzal, hogy ez a világ milyen zárt nagyon gyorsan szembesültünk, szerencsére azonban az azonos érdeklődésű emberek és a pozitív energiák megtalálják egymást.

TD: Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a fiúk az elmúlt 3 évben olyan dolgokat tettek össze, olyan bulikat csináltak, amit – nagyon csúnya szó -, de könnyű volt értékesíteni. Olyan videókat, bulikat, mixeket tudtam megmutatni, amiből érződött a minőség és az energiabefektetés.

 

GSZ: Én is azt látom, hogy van egy jó arculat; a logótól a social media oldalakig, ami mögött tartalom is van.

BA: És emögött van egy hatalmas zárkózottság is, ami folyamatos vitát szül, hogy mi az, amit megoszthatunk az emberekkel és mi az, amit nem. De az egész arról szól, hogy a stúdió a bezárkózás, a bennünk lévő dolgokkal való foglalkozás tere, és amikor kiállunk a színpadra, feszengünk ugyan, de jobban meg tudunk nyílni, mint bármilyen másik területen.

TB: Most jutottunk el arra a szintre – az egyre több live act-nek köszönhetően is –, hogy nemcsak a stúdióban, de a színpadon is jól érezzük magunkat abban, amit csinálunk.

 

GSZ: Hogy indult a live?

BA: Én úgy emlékszem, hogy kezdetben csak egy egér volt. És mindenki azért harcolt, hogy azt az egeret megfogja, és ő irányítsa a zenét. Szép lassan egy-két kütyü bekerült a felállásba, és rájöttünk arra, hogy amikor mindenki csinál valamit, sokkal jobb zenék születnek, mindenki sokkal jobban érzi magát, és nem harcolunk az irányításért.

NZS: Az első live act az Amperben egy szilveszteri buli volt, majd vissza is vonultunk egy időre. Nem éreztük jól magunkat, nem tudtunk kibontakozni – ez nem is volt igazán live, mert már otthon nagyjából össze voltak rakva a zenék, és élőben pakolgattunk egymásra a sávokat. Később lettünk képesek arra, hogy élőben csináljunk meg mindent, így voltak olyan pillanatok, amikor olyan dallamok szóltak, amik még sosem jöttek ki stúdióból.

 

GSZ: Most is live-ozni fogtok.

TB: Nagyon sokat készültünk rá, ez alatt nem a tudatos próbálást, előre gyártást kell érteni, hanem az egymásra hangolódást. És most visszakanyarodva arra, hogy ki mit csinál a projektben, valójában ennek hatására kezd kialakulni; Zsolti a basszusokat vette irányítása alá, Bandi a díszítő hangok nagy mestere, illetve a groove részét ő csinálja, a főbb hangok mellett. Én meg a szintetizátorokért és az atmoszféráért vagyok felelős. Szóval kialakultak a feladatok, de nem szándékos szereposztás útján, hanem a közös fejlődésnek köszönhetően.

NZS: Bálint járt zenesuliba, így evidens volt, hogy a dallamvilágot ő fogja vinni, mi meg szeretünk keményen dobolni.

 

GSZ: Mi az a dallamvilág, amit magatokénak éreztek?

NZS: Magyarország nekünk valahol Románia és Párizs között van. Nagy hatással van ránk a francia house.

TB: Én nagyon nagy house fan vagyok. Amikor elkezdtem gyűjtögetni lemezeket, a 90-es évek vége fele, akkor virágkorát érte a klasszikus house, utána jött a techno, majd a progressive house korszak, és most visszakanyarodtunk ehhez az újgenerációs, mozgatós house-hoz.

 

GSZ: Miből inspirálódtok?

NZS: Többnyire egymásból, az nagyon ritka, hogy valamelyikünk külön írna zenét. Én néha szoktam, ha valami olyan történik az érzelmi életemben. Például, amikor a Dórival megismerkedtem, hazafele a vonaton írtam egy zenét, illetve akkor találtam ki a hangzást hozzá, majd a stúdióban megírtam.

TB: Technikailag nem tartok ott, hogy egyedül meg tudjam valósítani magam, ebben segítenek a srácok.

 

GSZ: Az utóbbi egy-két év sok változást és beteljesülést hozott nektek. Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

NZS: Változások előtt vagyunk, és mi magunk sem tudjuk, hogy mi fog történni, de mindenkinek a magánéletében olyan tervei kerültek előtérbe, amelyek változásokat fognak hozni.

BA: Az elmúlt három évben olyan dolgok történtek velünk, amikről először azt hittük, hogy akadály, majd mindig kiderült, hogy meg kellett történnie, mert jó hatással volt ránk.

TB: Földrajzilag kicsit szétszóródik a csapat, de bízunk abban, ahogy eddig is minden az érdekünkben történt, és minden jó irányba vitt el – ez most így lesz.

 

 

Gagyi Szidónia, 2016.09.09.

Fotó: Bernáth Péter, Gőgh Ágnes

 


 

Podcast#072 a DAIDAI-tól a HAANGnak: