Drone Travolta

dt_web

A Drone Travolta lassú, mély és kontrasztos zenéjéről – posztapokaliptikusnak is szívesen nevezik – én, aki nem készítek zenét, azon kívül, hogy nagyon könnyen magával ránt, azt sem tudtam volna megmondani, elektronikus-e vagy hangszeres.. Ugyanígy az sem volt egyértelmű honnan kerültek elő egyszer csak – mondhatni a semmiből – első fellépésük előtt róluk, illetve tőlük fellelhető anyag teljes hiányában. Persze két mondatban is meg lehetne határozni pontosan mit is csinálnak, mióta és hogyan, mint ahogy az mostanra meg is történt különböző online felületeken. Ugyanez a következőkben részletesebben, olvasható módon, magyarázattal, a készítőktől egyenesen, a hozzám hasonlóan kiváncsiaknak.

A 3 tagú zenekarból Csabival és Bencével beszélgettem.

RCs:  Nem úgy indult ez az egész, hogy elektronikus zenei formáció lesz a dolog. Haver dobolt, Bence basszusgitározott, én szintiztem. Aztán lelépett a dobos az első koncertünk előtt. Az UH Demo 4. felvonására még vele jelentkeztünk, de már nélküle játszottunk és teljesen áthangszerelve. Kb. 3 héttel a koncert előtt összeálltunk Ádámmal, mintha a legtermészetesebb dolog lenne az akusztikus dobszerkóról a szétglitch-elt elektronikus alapokra átállni. 2014 márciusától 2015 márciusáig működtünk így. Le is nyomtunk Pesten 8 koncertet.

 

LO: Hogyan kezdődött az egész hangszeres zenélés dolog?

RCs: Az első, “már koncertező” zajrock zenekarom előtt a hangszerek sem voltak igazán hangszerek, inkább tákolt dobok, akusztikus gitárra ragasztott szétcincált fülhallgató, mint hangszedő, abból egy kábelen lógott a torzító egység, ami konkrétan egy asztalilámpa kapcsolója volt, szégyentelenül szétbarmolva. Torznak torz volt a hang ami kijött belőle, így hát nagyon örültünk. Aztán 1995/96-ban 2 punk haverral próbáltunk minden nap, mindennel zenélni, amit csak találtunk a házban: pianínó, söröshordó, chipses doboz, törött gitár, mikrofonok, no meg garázsnyi egyéb lom. Először ebben a formációban éltem meg hogy milyen is, amikor improvizatív a teljes zenei alkotás és örömteli kihívás volt minél betegebb hangot kicsikarni a random tárgyakból, túlgondolás nélkül. Az meg különösen vonzott, hogy aztán mindent el is lehet felejteni másnapra.

EB: 14 éves koromban kezdtem gitározni, de összességében nem vettem túl komolyan a gitártanulást. A DT előtt pár évvel játszottam egy improvizatív garázs zaj együttesben, ami később egy énekes lánnyal átalakult valami pszichedelikus pop-poszt-rockká. Az mindig is jellemző volt, hogy viszonylag sok gitáreffektet szerettem használni, végül az effektek már jobban is érdekeltek, mint maga a gitározás. Innen elég hamar felfedeztem az analóg szintetizátorok világát és rájöttem, hogy a gitár ehhez képest elég unalmas. Szóval kinyílt a világ, gyűjtögetem meg építgetem az eszközöket azóta is, meg a Drone Travoltában is ezeket tekergetem.

1

LO: Volt bármi közötök az elektronikus zenéhez a Drone Travolta előtt?

RCs: Annyi, hogy főleg birtokoltam szintetizátorokat meg effekteket, magamat szórakoztatva velük. Kvázi, produceri vonalról visszatekintve 1999-ben csináltunk egy szabadkai haverral egy remix track-et egy szerb hardcore zenekarnak. Képesek voltunk hónapokig csesződni vele, aztán tavalyig nem megtalálni az elveszettnek hitt fájlt.

EB: Készítés szintjén semmiképp sem.

 

LO: Mennyire tudatos, amit műveltek?

EB: Csabival kb két éve zörgünk együtt, de eddig még egy előre megírt szám, egy kotta, egy dallam-menet sincs, még tempó sem. Jó esetben ráérzünk egymás hangulatára, ez a szerencsénktől függ, rossz esetben nem.

RCs: Alsó hangon 7-8 órás egy próbánk, kb. délutántól hányásig tart. Bence eleinte az összes próbán elaludt, úgy, hogy közben játszott. Olykor velem is előfordult, hogy be-bealudtam, igazából nem bonyi, ha egyetlen árva hang szól 8 órán keresztül.

 

LO: Végül is hogyan néz ki az, ahogyan ti zenéltek? Kinek mi a dolga a zenekarban?

EB: Elektronikus, főleg analóg hangforrásokkal és effektekkel zenélünk. Csabinak van egy-két billentyűje meg egy raklap effektje, Ádám hozott elég sok vasat, de alapvetően dobgépnek kell elképzelni azt, amit ő kezelt, elég komplex dobmintákat tudott csinálni. Ő élőben újramintázta azt amit nyomtunk és teljesen átcsavarta, közben mind a ketten kaptuk ami Ádámból jött, szóval valami egész más, egy harmadik dolog szólalt meg.

 

LO: Mennyire meghatározó az eszközeitek használata a megszólalásnál?

RCs: Nagyon.

EB: A hangcucc a próbateremben főleg csöves gitárerősítőkből áll össze, ami nem túl lineáris hangképet ad. Alapból minden ami szól, mocskos. Nem is tudnánk megcsinálni azt, hogy ne úgy szóljon. Ami egy jó dolog, mert jól szól, de azért ez korlátozó tényező, mert néha máshogy is szólhatna.

2

LO: Kedvencek?

RCs: Troum, Ministry, Windy & Carl, Scorn, El-P, Seefeel, Nadja, Dälek, Unwound, Stars of the Lid és sokáig folytathatnám, mert rengeteg kedvencem van a drone ambient-től a matek-metálig, mondjuk az örök kedvenc a Sonic Youth. A legtöbbet pörgetett albumok az elmúlt évben: Necro Deathmort – Music of Bleak Origin, Coil – Time Machines, Aix Em Klemm – Aix Em Klemm, Daughters – Daughters, Pauline Oliveros & Stuart Dempster & Panaiotis – Deep Listening. Az újabb cuccok közül talán Raime hatott rám.

EB: A Sonic Youth nálam is maradt. Régebben hallgattam post-rockot, triphopot, shoegaze-t, ambientet és psybientet is, később Tim Heckert, Boards of Canada-t, Aphex Twint, ilyeneket. Aztán rápörögtem a pszichedelikusabb gitárzenékre, főleg a not not fun bugyraiból, meg a stoner-doom-drone vonal is behúzott. Meg rájöttem, hogy annál jobban tetszik egy zene, minél szétcseszettebb és/vagy minél lassabb. Egy pár abból amit azóta fedeztem fel és nagyon bírok: Loscil, Seefeel, Scorn, Necro Deathmort, Coil (Time Machines), és a többi.

 

LO: Ádámról mit lehet tudni?

RCs: Ádám black metal közegből jött, aztán hallott Pole-t meg Autechre-t és kitárult előtte egy új dimenzió, ahol ki is élhette magát, mint programozó. Megtaláljátok a Soundcloud-on Skogn név alatt.

 

LO: A jövőképpel hogy álltok?

RCs: Mióta Ádám kilépett a formációból, keresünk valakit, aki a ritmusért felelne. Néhány embert kipróbáltunk már. Az új emberrel meg valószínűleg új név alatt folytatjuk. Folytatjuk!

 

Lázár Orsolya, 2015.11.22.

Fotó: Bugár Máté

 

Podcast#062 Drone Travoltától a HAANG-nak:

Kapcsolódó események: