Ferenc Vaspoeri

webcover

“Nem tudok DJ-füllel gondolkodni, úgy érzem, a zenéim különálló elemekként nem állják meg a helyüket, de egy live setben fel tudok építeni egy egyedi ívet belőlük, és úgy már működnek.”

“Gyere már, kezdődik a Vaspoéééri!” – kiabálta a lány ragyogással teli szemmel és mosolyra görbült szájjal a barátnőjének, majd eltűntek a sűrű tömegben. A jelenség nem új, Vaspöri Ferenc, azaz Ferenc Vaspoeri mosolyterápiája évek óta tartja kezelésben a rideg ritmusokból kiutat kereső zenei kalandorokat.

Egy átlagos nyári délután ültünk le beszélgetni, ahol kiderült, hogy zenei hangzásvilága és személyisége megegyezik: mindkettő ugyanolyan őszinte, vidám és érdekes.

 

HM: Mit hozott ki belőled az idei változatos nyár?

VF: Nem szeretem a kánikulát, városban a hűvösebb idő az ideális szerintem. Meg amúgy sem vagyok városi gyerek, Pápáról származom, így ha tehetem, azonnal menekülök a 40 fokból Balcsira.

9 éve vagyok Pesten, az első 1-2 év a pörgésről szólt, akkor csöppentem bele a “minimál” szcénába. Az utóbbi években pedig inkább már a nyugi, és sokkal jobban megválogatom a bulikat.

 

HM: Mesélj a komolyzenei múltadról!

VF: Én alapvetően billentyűzök és évekig tanultam zeneelméletet, amit a szüleim unszolásának köszönhetek. Persze ezt akkor nem értékeltem még annyira, de mai szemmel (füllel) már nagyon hálás vagyok érte. Mostanában több klasszikus zenét hallgatok, szóval valahol visszajönnek a dolgok.

Van egy pianínóm, bár le van hangolódva, de tervezem, hogy központi helye lesz a lakásban a közeljövőben. Azt nem mondom, hogy majd gyakran kinyitok egy kottát és eljátszok egy Kodály-darabot, de arra teljesen jó, hogy elklimpírozgassak, imprózgassak rajta egy keveset.

 

HM: Mikor, hogyan kanyarodtál el a klasszikus zenétől az elektronika irányába?

VF: Régen sem csak klasszikust hallgattam. Volt egy idő, amikor sokat ment az osztrák FM4 rádió a háttérben, és nagyon tetszett a vonal, amit játszottak, megfogott a hangzás.

Majd a 2000-es évek elején elkezdtem Sopron és Balatonfüred környéki bulikba járni. Ott ismerkedtem meg Coyote-tal (jelenleg már Dead Code DJ – szerk.), és nekiálltunk közösen zenélni. A stílusbeli különbségek hamar kijöttek, ezért elküldtem az ISU-nak (Lick the Click, Aktrecords) egy demót, amit ki is adott. Akkoriban még nagyon ment a Minimalheadz netlabel/bulisorozat a break/electro vonalon.

Ezután kerültem bele a pesti forgatagba, sokat jártam a Süss fel napba, a Merlinbe és a Monóba. Ez egy tök izgalmas időszak volt, ami most már inkább csak tradíció, nem lehet megismételni.

 

HM: Hogyan készülsz az élő fellépésekre?

VF: Amikor elkezdek zenét írni, egyből a Cubase-t nyitom meg. Amint megvan a zene, elkészítem a projekteket, amiket aztán Abletonnal hegesztek össze élőben. Ez azért jó, mert a különböző sávokat sokkal kreatívabban lehet hasznosítani. Sokszor úgy érzem, hogy Cubase-ben egy projekt nem működik önmagában, de ha összerakom őket korábbi zenék sávjaival, akkor egy tök érdekes egészet alkotnak.

Szóval a live set nem előre rögzített zenék összerakásából áll, hanem minden egyes dob, szinti, meg hangsáv külön megvan a korábbi munkáimból.

Sok egyéb eszköz mellett van egy launch padom, amin egyesével tudom ezeket a hangsávokat indítgatni. Ez elég nagy szabadságot ad, akármikor ki és be tudom kapcsolni a megfelelő hangokat, így mindig belecsempészhetek egy új alkotóelemet a zenébe.

1

HM: Szóval tulajdonképpen minden szetted valahol egy egyedi improvizáció.

VF: Egy kicsit igen, nem is tudnám másképp csinálni. Nyilván az a legjobb, ha ott a helyszínen összerakod hardver-ből a zenéket, de az nekem elég nagy kötöttséget jelentene. Csak két kezem van, ezért nem tudnám azokat a – kicsit csúnya szóval élve – hatásvadász elemeket belevinni a szettbe, amiket szeretnék, kell a szoftver-es sequencer a háttérben.

Gremával beszélgettünk sokat arról, hogy lehet, egyszer majd beállok mellé plusz két kéznek, és akkor majd megpróbálunk összerakni valamit együtt, amivel mindketten elégedettek vagyunk.

 

HM: Itthon és külföldön is vannak megjelenéseid.

VF: Vannak, igen, de én sosem voltam az a fajta, aki teleszórja a világot a demóival. Az a baj, hogy sosem érzem késznek a zenéimet, bár tudom, hogy ezzel sokan vannak így. A lényeg, hogy emiatt sosem éreztem publikálhatónak őket. Eddig mindig úgy adódott, hogy valaki elém állt és azt mondta, hogy ezt és ezt a zenét küldjem el neki, és kiadja.

Szóval lehet, hogy több megjelenésem is lehetne, de engem valamiért mindig a live-ozás vonzott. Nem tudok DJ-füllel gondolkodni, úgy érzem, a zenéim különálló elemként nem állják meg a helyüket, de egy live setben fel tudok építeni egy egyedi ívet belőlük, és úgy már működnek.

 

HM: Akkor nem is szoktál DJ-zni?

VF: Eredetileg DJ-szettekkel indultam, de ez nem kötött le annyira. Mindig az érdekelt, hogy technikailag hogyan lehet összerakni egy ívet. De a mai napig szoktam kávézókban zenélgetni felkérésre, illetve van lemezgyűjteményem is, de sosem úgy csináltam ezeket, hogy odaállok és akkor elkezdek mixelgetni.

 

HM: Valószínűleg ezért is nagyon erős a fesztiváljelenléted, szinte tökéletesen simul bele a nyüzsgő hangulatba a vidám, dinamikus és merengős Vaspoeri-szett.

VF: Sok pozitív visszaigazolást kapok fesztiválokról. Főleg az Alkotótáborban szoktak odajönni azzal, hogy nagyon kellett már a vidámság a szünetmentes szeletelés mellé. Szóval lehet benne valami, hogy a zeném jobban működik nyílt téren, fesztiválokon, mint egy zárt klubban.

 

HM: Hasonló zenei élményem Gui Boratto szettjei alatt voltak. Hoztak már párhuzamba vele, vagy csak szimplán az én képzelőerőm köt titeket össze?

VF: Ezt még senki nem mondta, de mindig is kíváncsi voltam, hogy mit gondolnak a zenémről az emberek. Nem akarom magamat beskatulyázni semmilyen stílusba, nem azért csinálom ezt a fajta zenét, mert valaki más is hasonlót játszik, de persze nyilván az ember akarva-akaratlanul inspirálódik mások munkájából.

2jpg

 

HM: A zenéd a mainstream és az underground határán mozgó meghatározhatatlan stílus, amivel több populárisabb fesztivál pultjába is eljutottál. Ez tudatos folyamat?

VF: Nem akarok ebbe a dologba túl sok okoskodást belevinni. Ez zene, ami arról szól hogy én is jól érezzem magam és az emberek is. Nyilván úgy is lehet, hogy ezt tudatosan próbálod elérni de nekem ez inkább energiafelszabadulás és boldogság. Ha fellépek, mindig úgy állok hozzá, hogy most buli van.

 

HM: Mi az ami a zenén kívül inspirál?

VF: A fényképezés. Szerintem inspiráló hatású a zenére. A filmek is érdekelnek, főleg a különleges hangulatú északi filmek. És érdekel a filmzene is, nagyon el tudnám képzelni magam benne. Teszler Tamás “Egy nap kezdete” című rövidfilmjének az egyik jelenetében az én zeném szól, amit külön kérésre, megadott paraméterek alapján írtam. Nagyon tetszett, igazi kreatív kihívás volt.

 

Néhány villámkérdés a végére:

Analóg vagy digitális? Analóg.

Fekete-fehér vagy színes? Színes.

Hagyományos vagy kézműves? Kézműves.

Klasszikus vagy kortárs? Klasszikus – kortárs.

Hamburger vagy lángos? Hamburger.

Csend vagy zaj? Csend.

Külföld vagy belföld? Belföld.

Fesztivál vagy klub? Klub.

Akció vagy dráma? Dráma.

Bicikli vagy BKV? Bicikli.

Apple vagy PC? Apple.

Könyv vagy TV? Könyv.

Star Wars vagy A Gyűrűk Ura? A Gyűrűk Ura.

 

HM: És a ráadás: ha te lennél az első DJ egy új bolygón, aki fogadja az első embereket, milyen zenét raknál fel elsőnek?

VF: Ez nagyon nehéz. Valami saját dolog lenne. Még nem létezik, de ha felkérnének, írnék valamit… valami nagyon boldog zenét.

 

Hanyecz Márk, 2015.10.08.

Fotó: Bugár Máté

 

 

Ferenc Vaspoeri egy exkluzív live felvétellel lepett meg minket, amit volt szerencsénk együtt végigugrálni egy fülledt nyári estén, Balatonvilágoson, a Club Aligában.

Kapcsolódó események: