Fiktív aka Courage

lali_cover

Noha a hiphop az összes előzőleg ismert műfaji vonatkozásában könnyűzenének számít, sem gondolom, hogy Fiktív aka Courage valamiféle széles körben elterjedt, sokak által képviselt tézis szószólója lenne. Kolozsvári Lajos világa ennél sajátosabb. Mind a hangzásnak, mind a több irányból megközelítő egyéni kifejezésmódnak, különleges zamata van.  A laza ütemek, az ízléses hangszerelés, a fülnek kellemes, organikus hangvétel olyasvalakit sejtetnek ezek mögött a zenék mögött, aki jó irányt jelölt ki magának. Nyúljon akár instrumentális, akár elektronikus eszközökhöz, zenéjén észrevétlenül szűrődik át a napfény, ami egy szegedi illetőségű alkotótól egyáltalán nem meglepő.

Már a gimi reál szakára való jelentkezéskor körvonalazódott, hogy homlokegyenest valami egészen mással akar foglalkozni. „Maga a zene csak úgy jött.” Ahogy az lenni szokott, megtanult mixelni, amit a szkreccselés követett, dj lett és tovább vándorolt a producerkedés felé,  „Mindig többet akartam.” A továbbtanuláson sem vacilált sokat, elképzeléseihez a leginkább illeszkedő Pécsi Művészeti Kar Elektronikus Zenei Médiaművész Szakát szúrta ki, ahová felvételt is nyert. A suli elsősorban kellő nyitottságra nevelte.

„Nagyon sok mindent adott és ad a suli. Mióta ott vagyok, sokkal befogadóbb vagyok más zenéket tekintve. Vagy az, hogy lehet, pár éve észre sem vettem volna, ha van egy elborult basseline hang egy számban. De ez csak egy példa. Megtanultam értékelni dolgokat.”

Mi a leginspirálóbb a szakon?

„Konkrétumot nem feltétlen tudok említeni, de mondjuk a zeneszerzés órán behoz a tanár úr egy darabot, aminek a kottája úgy néz ki, mint egy festmény. Rendkívül inspiráló tud lenni. Olyan érdekes dolgokkal találkozhatunk, amik ténylegesen fejlesztenek.”

Hogyan alakult ki a hiphop románc?

„Az Irie Maffiától eredeztethető. Sokat hallgattam, majd személyesen is megismertem őket. Tulajdonképpen Jumo Daddy-től tanultam masterelni, ő az akinek mind a mai napig elküldöm a cuccaimat véleményezésre. Ő igazi mentor.  A tiszta fülektől szükséges hallgatói vélemény pedig a hugomtól és a barátnőmtől érkezik. Még ha kutakodtam is más irányokban, nem pártoltam át semerre. Valahogyan, ha a zenének köze van a hip hop –hoz, valamint  fellelhetők  benne a stílusra jellemző sok mély és a tempo, az az én ízvilágom.”

Számai kapcsán szinte kivétel nélkül egy hang vagy egy mozzanat ihleti meg és arra építi az egészet. A rap alapok bakelitről mintázott régi zenék elegyei. Intro, bridge, felvezetés e köré épül, a szerkezet pedig mindig változó. Nem dolgozik szerkezeti séma alapján, merőben tervezetlen történet az egész. A rap szövegeket, szegedi ismerősök szolgáltatják, Oneil, Apes és a Lusta Bítek. „Ez lokálpatriotizmus, hogy szegedieket akartam, büszkévé is tesznek.”

Egy dalában felcseng egy amerikai lány hangja, aki Soundcloudon lelt rá Lalira. Ő elküldte neki az alapot, majd 3 nappal az első üzenetváltás után a fiókjában volt a komplett szám publikálható formában. „Ez Amerika”-mosolyog.

Legelső albuma, az In the middle of nowhere, idén áprilisban került közszemlére a szegedi székhelyű Sun Side Recordsnál, 1.E.X.I. (USA), Apes, Oneil, Coy, valamint a Kényszer Szünet közreműködésével.  „A Sun Side Records egy kis család, nagyon jó velük lenni.” Az EP-n 12 szám van a lehető leggondosabban összeválogatva. Számomra közülük a legrövidebbre sikeredett Greendom adja az egésznek a velejét, külön jól esik az instrumentális vonal, egyfajta zavartalan szusszanásban van részem, olyannyira, hogy vissza kívánok tekerni, hogy újra hallhassam. Aztán megint és még egyszer.

Min kell még csiszolnod?

„Sok mindenben kell még fejlődnöm, egészen a zeneírástól kezdve a keverésen át a mastering folyamatáig.  Eleve a technika fejlődése miatt is tartani kell a tempót.”

Milyen a civil Lali?

„Sokszor hiszi, hogy neki van igaza. A szakmai elismerést nagyon fontosnak tartja, kb ez mozgatja, ha zenélésről van szó. Amúgy éli az egyetemisták szokásos életét: szerelmes, hazajár a családhoz, a barátokhoz.”

És hogy mit hoz a holnap? Várhatóan Londonba költözést, ahol egy releváns Sound Designer suli egyéves mesterképzését nézte ki magának. Jövőbeli foglalkozásaként leginkább az alkalmazott zeneírást tudja elképzelni: jatékokhoz, filmekhez, reklámokhoz, vagy éppen alkalmazásokhoz írna aláfestő zenéket. Emellett szabadidejét továbbra is a saját ötletek megvalósítására fordítaná szívesen. Íme egy újabb alkotó, aki miatt ajánlatos lesz nyitva tartani szemünk, fülünk.

Miklós Noémi ft. Fejérváry Tamás, 2014.11.27.

Fotó: Green Soldier Army

 

Podcast#037, Fiktív aka Courage-től a HAANGnak:

 

Kapcsolódó események: hamarosan

Vélemény, hozzászólás?