Iszlai

HAANG Cover

Az egy dolog, hogy egy ideje követem a Romániában élő, Iszlai József munkásságát és évszaktól függetlenül az otthon töltött óráim szerves részét képezik a zenéi, de azt hiszem akkor vált teljesen világossá számomra, miért is kedvelem a világát, amikor édesanyám egyik este a falamra posztolta Lullaby című trackjét. Megható – ezt éreztem, nyilván első körben a pillanat miatt, azt követően pedig rájöttem, hogy ezt valójában az egész projektre értem. Melankolikus, elgondolkodtató, idilli, meghitt és pihentető. Ez lenne József, Iszlai néven ismert kellemesen nyújtott, zavartalan mélyjátéka.

 

MN: Hogyan és mikor kerültél közel egyáltalán a zenéhez, majd az elektronikus zenéhez?

IJ: Úgy emlékszem, amikor édesanyám hozott nekem egy akusztikus gitárt, talán 13 éves voltam. Az elektronikus zenéhez a texturák hallgatása közben kerültem közelebb. Ezt az érdeklődésemet elsősorban a zajzene váltotta ki az egyetem évei alatt, majd ezen keresztül érdekelni kezdett az elektronikus zene minden egyéb válfaja is. Tulajdonképpen a textúrák és hangzások változatossága késztetett arra, hogy kipróbáljam én is.

 

MN: Említetted az egyetemet. Megkérdezhetem, hol végeztél?

IJ: Film szakra jártam a kolozsvári Sapientia EMTE-n, előtte pedig természettudományokat tanultam a középiskolában.

 

MN: Emlékszel melyik volt az a noise zene, amit elsőként hallottál? És hogyan érzed, miért ez a műfaj ragadott magával?

IJ: Nem tudnék sorolni címeket, inkább a különböző zajok zenei alkalmazása tetszett, a megszokottaktól való szabadulást láttam benne. Talán úgy indult, hogy gitár és zaj köré szerveződő zenékre figyeltem fel: Sunn O))), Godspeed You! Black Emperor, Radian, ilyesmik. Ezután már továbbléphettem egészen mondjuk a Merzbowig is, ahol pontosabban a zenei helyzetek zaklatottsága, szinte hallgathatatlansága ragadott magával.

 

MN: Maradandó élményt nyújtó track/klip a régi időkből?

IJ: Első számot nehéz volna mondani, emlékszem a tévéből egy rakás zenés klipre, mindegyik beszélt hozzám, mintha csak dallamokba öltöztetett üzeneteket hallottam volna: légy mérges, kívánj meg, táncolj!

 

MN: Vizualizálod- e a hangjaidat?

IJ: Igen, sőt, kimondottan tetszik a folyamat. Már csak a filmes tanulmányaim miatt is elég erős viszony fűz a képekhez. Gyakran képzőművészeti fantáziálásba próbálom átültetni, máskor csak egy kompozíció, de lehet akár egy tér, amit meg kell tölteni. Volt olyan is, amikor egy jelenet résztvevőiként értelmeztem a hangokat, de ezek a viszonyítások mindegyik esetben olyan absztrakciók maradtak, amelyeket nehéz szavakba átültetni. Számomra az effajta elképzeléseknek legfeljebb csak a kiindulópontja konkrét, a víziók sosem maradnak meg, percről percre változik a rend.

1

MN: Kit hallgatsz sokat?

IJ: Miles Davist írnám először. Ezután már mindegy milyen sorrendben: D’Angelo, ADHD, Luke Abbott, Makrohang nagyon bejött, Tool, Autechre, Gantz, Lapalux, De La Soul, Kendrick Lamar, Nik Bartsch’s Ronin, Flying Lotus, stb.

 

MN: Mixeket is készítesz?

IJ: Nem, nem tudok mixelni. Emiatt inkább úgy fogalmaznék, megpróbálok felépíteni egy zenei folyamatot. Asszociációk, találgatások, kamuzások. Elképzelek egy narratívát, próbálom a zenéket illesztgetni, lehet valami kikerekedik belőle.

 

MN: Megtudhatjuk, hogy civilben mivel foglalkozol?

IJ: Hangutómunkákat készítek különböző mozgóképes anyagokhoz, vágok képet is, filmkritikát írok a Filmtetten, néha alkalmazott zeneszerzőként tevékenykedem, bár képzettségem részleges hiányának okán ez nem épp zeneszerzés a fogalom hagyományos értelmében.

 

MN: Úgy sejtem, sokat olvasol is. Mi volt a legutóbbi zenével kapcsolatos cikk/bejegyzés aminél leragadtál?

IJ: Asszem az, hogy vége a 50Weapons kiadónak. Persze az éjjel még valami Young Lean interjút néztem, szóval ott van az is.

 

MN: Van olyan film/könyv/jelenet, amit elsőkörben rendelnél a zenédhez?

IJ: Örülnék, ha néha hasonlítana egy Jodorowsky jelenetre, mondjuk a Szent Hegyből. Ugyanakkor szép lenne néhányat úgy bevilágítani, ahogy Storaro tudja, egyik-másik történetét úgy kitalálni, ahogy Nádas Péternél olvastam, véget nem érő folyamattá szerkeszteni a gondolatokat, mint Saramago, helyenként összemosni, mint Monet, vagy az elgépiesedett identitásunkat felidézni vele, mint Lissitzky grafikái.

 

MN: Foglalkozol demók küldözgetésével, illetve önmagad promotálásával?

IJ: Igen, küldtem már, több kisebb-nagyobb kiadóval levelezek egy ideje, folyamatosan egyezkedünk. Kevesen látnak az ilyen zenélősdit játszó szerepjátékokon túl, engem az nem izgat. A tevékenységem kiteljesedését a személyes fejlődésemben keresem, ha egy platform hajlandó segíteni, akkor én örülök ennek, de messze nem ez a legfontosabb. Promó nincs nagyon, néha zeneproduceri fórumokon aktív vagyok. Nem nagyon, vagy ha mégis, elég rosszul promózom magam, vannak fellépéseim, de semmi nincs rendszerezve, nincs oldal, kicsit marketing undorom is van, ugyanakkor meg kielégít az, ha egyszerűen csinálom a zenét.

 

MN: Milyen itthoni művészeket kedvelsz?

IJ: A Jü, a Kaktus és a Makrohang tetszik. Utóbbiban találok a leginkább magamra.

 

MN: Október 28-án, Kolozsváron a Zug.Zone-ban Deconstructed Sound Landscape címen szerveztetek egy estét. A téma a hang és a kép interakciója volt.

IJ: Igen, barátokkal beszéltünk róla nyáron, hogy ideje szervezni egy ilyet. Fontos volt, hogy a ZUGgal végre egy olyan estét szervezzünk az érdeklődő közönségnek, ahol olyasmit hallhatnak, amit eddig mondjuk nem engedtek annyira közel magukhoz. Ez a helyszín az egyetlen(!) Kolozsváron, ami ennek teret biztosít és elegendő bizalommal köszönti az alkotók szerzői látásmódját különösebb feltételek nélkül. Rendkívül fontos volt az esemény hangi és képi megvalósítása, zajokra épülő zenén belül két különböző élményben lehetett a közönségnek része: egy Jackie Triste/Ignor Petre és Vintage Digitalism által bemutatott (RGBrut néven futó) koncert, majd egy általam és Andrei Mărginean képzőművész barátom által bemutatott zenei és képi válasz az előző mozzanatra. A feedback meglepett, végeredményben úgy látom, hogy az este igazán tetszett az embereknek. Felelősségünk megmutatni itthon, hogy sokféle élőben előadható elektronikus zene van, a fogalom elég tágan értelmezhető, és a nyelve nem csak a Kolozsváron jól bejáratott egy helyben tapodás iparáról szól, míg a keverőpultnál valaki szigorúan bólogat, vagy épp a levegőt pumpálja.

 

MN: Volt egy meglehetősen különleges, így említésre méltó komponense is az előadásotoknak.

IJ: Az overhead projektoroknál Mărgi –  aki általában a vizukon dolgozik – színeket kevert vagy festett. Adtam neki egy mikrofont, hogy rögzítsen hangokat is közben, amiket effekttel belekevertem a zenémbe. Így közelebb kerül a vizualizáció és a zene egymáshoz. Sokszor ritmusosan mozgat egy anyagot a projektoron és ez nem csak követi a zenét, hanem a mozgatás hangja is beépül az összhatásba, ha a mikrofon épp rá van kötve. Elég izgalmas így, sokszor kijönnek váratlan, de nagyon szép pillanatok.

 

3

 

MN: Terveztek második felvonást a jövőben, és egyébként is, veled mi lesz?

IJ: Folytatásra terv még nincs, remélem ez a jövőben változik. Az én személyes munkámat illetőleg, készül majd egy album, szeretnék egy folyamatban és nagyobb időintervallumban gondolkozni. Ez határozottan a vágyam.

 

Miklós Noémi, 2015.11.05.

Fotó: Robert Puteanu

 

 

Podcast#061  Iszlaitól a HAANGnak:

 

Kapcsolódó események: