Lank

cover-lank

“Elrugaszkodott elképzelésekben valami rációt találni, és kézzel foghatóvá tenni őket”.
Bemutatkozik Lank. 

Mi az első emléked, ami zenével kapcsolatos?

Péter: Azt hiszem a “Justified & Ancient“ a KLF-től.  Aztán Depeche Mode, Sinead O’Connor, Metallica. Nővéremmel sokat néztük az MTV-t és ezek mentek. Ott voltak még a korabeli tévéműsorok szignáljai; Tangerine Dream, Logic System, Tom Dissevelt & Kid Baltan. Persze fogalmam sem volt arról, hogy mik ezek, csak hogy mennyire más és fura zenék, mint azok amik mondjuk a rádióból szólnak. Később engem is utólért Jean-Michel Jarre “Oxygene”-je és Vangelis filmzenéi.

Minek a hatására kezdtél el zenélni? Miket hallgattál ebben az időszakban?

Péter: Talán egy lengyel piaci vacsoraszinti hatására. Amint megkaptam alapítottunk egy együttest a haverokkal. Popslágerek dallamait játszottuk fel és írtunk rá bugyuta szövegeket. Később az ezredforduló körül szereztem az első mixkazikat, aztán mindennek vége lett. Szert tettem néhány tracker programra és nekiálltam zenét fabrikálni.
Trance-es voltam és ekkoriban kezdett bejönni a progressive house/trance/breakbeat, teljesen meg voltam őrülve ezektől. Ott volt még a big beat, a Fatboy Slim vonal. Vagy a Skint  Records és a The Crystal Method. Egész jól lehetett lázadni ezzel a kezdetleges elektronikus zenei identitással egy jóformán metal-os közegben. Szóval az első zenéimet kazira vettem fel, meg deck-ről diszkóztam suliban, ilyenek. Vicces próbálkozások voltak, csináltam a funky-tól a hardcore-ig szinte mindent. Aztán elkezdtem lemezboltba járni és specifikusabb zenét készíteni. Jóformán a 2000-es évek eleji brit és német elektronikán szocializálódtam; Sasha, The Chemical Brothers, The Future Sound Of London, Hybrid, William Orbit, James Holden, Timo Maas, Terry Lee Brown Jr és még sorolhatnám.

Hogyan jött a név?

Péter: Kb. annyit jelent, hogy “nyurga” és ez adott volt. Az első hivatalos kiadványom előtt kellett valami fantasztikus nevet választanom. Felütöttem a szótárat és ez lett.

Mi volt az első komolyabb fellépésed?

Péter: 2003 körül kerültem a Strictly!-hez, ezzel hirtelen belekerültem a vérkeringésbe. Sokszor ellógtam gimiből és vittem Zsazsáékhoz (Slam Jr., a szerk.) a zenéimet, mixtape-eket aztán sor került egy egész estés back2back-re SanFranciscoBeat-tel az azóta megboldogult Pacha-ban. Ezután nagy időszak indult el.

20160904_1811__MBM5363_M

Hogy alakult a pályád, utána mentél dolgoknak?

Péter: Mindent összevetve egy kb 15 éves zenei útról beszélünk. A 2004 és 2009 közötti időszak a fellépésekről szólt, sokat játszottunk országszerte. Gyakorlatilag mindent félretettem, hogy ez pöröghessen és utólag ezt nem is bánom. Eközben csiszolgattam a hangzásom és próbáltam a nemzetközi szcéna felé irányítani a zenéimet. Igen, néha le is passzoltam egy-egy demó cd-t azoknak, akikkel együtt játszottunk. Így alakult ki  a John Graham-mel való kontakt is 2005-ben.  Teljesen rajta voltam azon a hangzáson és végül John kiadójánál, a Boz Boz-nál kezdtek el kijönni  zenéim. 4-5 EP után ott jelent meg az eddigi egyetlen Lank név alatt futó szerzői lemezem a “No Sense Of Direction” is. Az ottani megjelenések közül a “Confrontation”-nek a Top Gear betétdaláig sikerült eljutnia. Kapuk nyíltak meg, még több zene készült és jöttek a külföldi felkérések. Jártam New York-ban, Moszkvában, Buenos Aires-ben, Mexikóvárosban, Londonban és néhány európai országban, miközben itthon is turnéztam, illetve turnéztunk Madox-szal. Ez az intenzív időszak tartott még egy ideig, amikor egy argentín-mexikói miniturné közben rádöbbentem, hogy azt a zenei vonalat amiért egyébként ilyen mesés helyekre elhívnak, tulajdonképpen már nem is annyira érzem magaménak. Túl régóta mentem egy huzamban, a zenéim egy része ugyan elkezdte működtetni magát, de amit közölni szerettem volna általuk, az időközben megváltozott. Jóformán még mindig abból a hatásból táplálkoztam, ami kamaszkoromban ért és alternatív, kortárs dolgok kezdtek el érdekelni. Ekkor már jó ideje nem hagyott nyugodni pl. Jon Hopkins vagy Apparat zenéje. Mélyebbre kellett ásnom, új technikákat alkalmazni, ugyanakkor magam mögött hagyni egy látszólag felfelé ívelő pályát és megpróbálni valahogy, valami újat elkezdeni. Azt hiszem ez lehet a menedzserek rémálma. Próbáltam szofisztikáltabban tálalni azt a zenei vonalat amit addig vittem. Nem volt idegen tőlem ez a koncepció; a Szigorú Csütörtökös rádiómixekben is vittem annak idején ezt a hangzást és innentől kezdve ezt próbáltam beépíteni az élő szettekbe az echte pirítás helyett. Erre volt szükségem. A 128 bpm-es peak szettek után ráálltam a hosszan ívelő lassabb szettekre, a stúdióban pedig jóformán csak kísérleteztem 2 éven keresztül. 2014-re állt össze egy olyan saját anyag amit az első live-om alkalmával mutattam be a Booka Shade előtt, és magával is ragadott a dolog. A körülményességek ellenére több hangsúlyt kezdtem fektetni a live előadásmódba. Nyilván egy személyesebb, eredetibb dologról van szó és általában nagyobb kihívás is, amit viszont nagyon kedvelek. A cél valahol az lenne, hogy  a fellépések alkalmával legalább egy kis varázslatot ott hagyni a helyszínen.

Mi inspirál amikor összeraksz egy zenét?

Péter: Amióta zenét készítek természetesen én is változok és az is változó volt, hogy mi inspirál. Mindennapi történések, emberi kapcsolatok. Vagy ezek hiánya. A mozgókép, a film komplexitása. Intenzív, illetve szélsőséges dolgok, esztelen turnézás vagy a tudományos fantasztikum világába történő elzárkózás, pörgés vagy épp mellőzöttség.
Inspirált már gyilkossági kísérletnél való véletlen jelenlét és készült önálló album is teljes elszigeteltségben internet és tv nélkül – a “Welcome To The Wormhole” például ilyen. Ami engem illet, szeretek összeolvasztani különböző stílusokat, figyelembe véve az irányzat gyökereit és a kortárs hangzásokat. Aminek sztorija van általában jó eséllyel direkt hatást kelt, az idétlen humortól a tragédiáig sok mindent felveszek és hasznosítok a magam módján.
Van bennem egy örök lázadó és hajlamos vagyok homogén közegben automatikusan ellenpólusként üzemelni, ugyanakkor átkötő kapocs is próbálok lenni két különböző gondolkodásmód között. A zeneiségemet valahol mindenképp ez az ami hajtja.
Általában egy adott hangképpel a fejemben ülök neki bárminek, de van hogy csak sodródom és várom, hogy kiforrja magát a cucc. Érlelem. És hát, ezen metódusok kombinációi. Sosem tudtam ezt könnyen definiálni és a saját dolgaimmal kapcsolatban általában nem nagyon tartom a szabályokat. Képlékeny ez. Elrugaszkodott elképzelésekben valami rációt találni és kézzel foghatóvá tenni őket.

Eszedbe jutott e, hogy szöveget is írj a zenédhez?

Péter: Igen néha kipattan egy-egy kezdetleges strófa, de előszeretettel halandzsázok vagy használom a hangom a felismerhetetlenségig processzálva.

 Szerinted mi a különbség ihlet és koppintás között?

Péter: A legfontosabb szerintem az, hogy legyen különbség a kettő között. Egyikkel sincs baj, mindkettőnek megvan a maga helye és ideje. Koppintásnál lemodellezzük, lemásoljuk a kívánt hangot vagy hangzást, ez egy tudatos folyamat. Úgy gondolom ellenben, hogy az ihlet lehet direkt vagy indirekt. Ezt bármilyen input, élethelyzet adhatja, a különbség talán a benyomás és az alkotás között eltelt idő. Egy friss ingert azonnal felhasználni vagy a korábban szerzett impulzusokat leülepedni hagyni, hogy azok egy nappal, héttel vagy évvel később jöjjenek a felszínre valamilyen formában.

Legvalószínűtlenebb  inspiráció  forrás?

Péter: Anagrammák, tükörfordítás, eszperente nyelv, szójátékok. Teljesen értelmetlen dolgokon  pörögni.

Álmodsz a zenéről?

Péter: Sokszor. Ha zenéről álmodom csak arra emlékszem, hogy valami olyat hallottam amit egyszer igazán nagyon szeretnék összehozni, ami valami etalonszerű. Kész, de valójában sosem hallott zenék szólalnak meg ilyenkor, tehát ott lehet az a tudattalanban csak elő kell ásni. Szeretem az elme játékait. Azt hiszem intuíciókra hagyatkozni és ezekben összefüggéseket találni már-már luxuscikknek számít a minket körülvevő információáradat és a kíméletlen realitás és kapkodás okozta zűrzavarban.

20160904_1745__MBM5231_M

Kollaborációk?

Péter: Viszonylag háklis vagyok a zenekészítési metódusaimra, de mindig szerettem a kollaborációkat. Kezdődött ez a Strictly!-nél annak idején. Kellően komolytalanul, de határozott zenei vízióval kezelni a dolgokat. Az elmúlt pár évben készítettünk pár EP-t Cid Inc-kel, akit az újiskolás tech-prog vonalról ismerhetnek, vagy a régi cimborával John Graham-mel, akinek a hoolywoodi stúdiójában is volt szerencsém dolgozni. Jelentős éveket tudhatok magam mögött a Colourblock-kalDobrocsi Krisztánnal (Forteba) és Fischli Szabolccsal (Stone) közösen – ami szintúgy régi barátságokon alapuló együttműködés volt, igazi örömzenélésekkel.
Csináltunk  egy albumot 2010 körül, a Sky & Fiction”-t és jó néhány track-et. Live-oztunk is ezekkel párszor. Az első fellépésünk alatt vagy kétszer halt be a produkció magját adó laptop, és az újraindítások alatt rögtönzött ambient betéteket játszottunk. A második ilyen etap közben a legnagyobb meglepetésünkre odajött egy lány azzal, hogy mennyire jó lenne ha így folytatnánk. “Sajnos” újraindult a gép, és a szett ment tovább a tervezett ütemben.
Az együtt töltött idő alatt szerintem mind sokat tanultunk arról, hogy mi is lehet egy együttműködés esszenciája. Voltak viszontagságok, katarzisok és rengeteget hülyéskedtünk. A lemez befejezését lezáró görbe este után kis híján lebontottuk Szabi stúdióját.
Krisztiánnal továbbá Chriss Ronson “Switch” című lemezén működtem közre mint társproducer. Itt tényleg egymás agyára mentünk a különböző elképzeléseink miatt, de Chriss zseniálisan kezelte a dolgokat majd másfél év munka és rengeteg komplikáció után készült el az album. Valahol szerintem az egész arról szólt, hogy hogyan lehet kockafejűnek és kalóznak lenni egyszerre. Ezután 2015 őszén Buenos Aires-ben töltöttem két hónapot és dolgoztam Ricky Ryan-el. Erről készült is egy amatőr útifilm “Perceptions” címmel. Dél-Amerikával azonnal azonosulni tudtam, jó lenne kijutni még a jövőben. Általánosságban keresem a lehetőséget akár alkalmi akár hosszabb távú diffúzióra más előadókkal. Így történhetett az is, hogy bár máshonnan jövünk zeneileg, de egy véletlen folytán úgy alakult, hogy egy ideje MC Fedora-val is dolgozom. Kísérletezünk és lehetőség szerint felvételt készítünk minden agymenésünkről.
Mindemellett van egy másik terület amit idén február óta viszek.  A nálunk készülő “The Alienist” című amerikai sorozat munkálataiban veszek részt asszisztensként. Új dimenziók, miközben egyre több több párhuzamot fedezni fel a két művészeti ágban dolgozó alkotók gondolkodásmódjában. Mozgókép és zene/hang; szerintem a tökéletes  szimbiózis.

Mi a “nagyonnem” stílus nálad?

Péter: Minden tiszteletem a jazz zenészek hosszú évek alatt megszerzett tudásáért, de amit jazz zeneként játszanak attól a falra mászok valamiért. Ettől teljesen függetlenül, de sosem voltam egy purista alkat. Nem bírom ha bele van magyarázva valamibe a mélyreható művésziség, lila ködbe burkolózik, elitista, zsákbamacskát árul vagy parasztot vakít. És azért mert valami szarul szól még nem underground!

Mi a jövő zenéje?

Péter: Ha engem kérdezel akkor egy letisztultan telt, de karcos, valóságtalan harmóniákkal és effekthasználattal operáló 110 bpm körüli teljes frekvencia spektrumon megszólaló, a pszichoakusztika fegyvereivel felvértezett organikus valami lenne amire szívesen meghasadnék jövőbeni rendezvényeken vagy a felújított 3-as metrón hétfő reggel.

 Milyen itthoni művészeket ismersz, hallgatsz, szeretsz?

Péter: Norwell, mius, Krisztian Dobrocsi, Coloboma, Agavoid, delay aka Marton Pinter, Magamura, a Contra Mundum, a BAR72 vagy az NVC dolgai. Mint mindig, 2017-ben is érdemes figyelmet szentelni a magyar előadókra. Dj és live oldalon is erősek vagyunk és rengeteg nagyon jó produkció van az orrunk előtt.

20160904_1747__MBM5235_M

Mivel dolgozol? Milyen technikát részesítesz előnyben?

Péter: Volt idő amikor meg voltam győződve arról, hogy jó zenét csak megfelelő felszereléssel lehet készíteni. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez egy nagy hülyeség. Jó dolog ha az ember szintetizátorokkal, dobgépekkel külső effektekkel dolgozik, viszont a rengeteg lehetőség a kreatív folyamat rovására is mehet. Eléggé el lehet ebben mélyülni aztán csak egy nagy matekozás lesz a vége. Nyilván meg kell tanulni mindent megfelelően használni, de a digitális zenekészítés szerintem már önmagában elég lenne bármire. Komolyan, egy laptop integrált hangkárytájából és néhány hangmintából is születhetnek kiemelkedő cuccok.
Nos, én próbálom mindkét pólust használni. Van egy jól megszokott setup-om egy dobgéppel, egy Mopho és egy Roland Fantom G6 szintivel, valamint néhány effekttel és analóg keverővel. Nem egy világrengető összeállítás, de minden kézreáll. Általában ezek adják a kiindulási pontot, aztán rádolgozok a különféle szekvenszer vagy granular programokkal. A hangképet illetően szeretem ötvözni a kissé túlvezérelt, klasszikus analóg hangzást a digitális dolgok adta frissességgel. Azzal, hogy tulajdonképpen – mint sokan – én is programozom a zenét, szinte bármi kivitelezhető és bonyolult dolgok is megvalósíthatók, szerencsére.

 Mi a legutóbbi kiadványod? Min pörögsz mostanában?

Péter: A legutóbbi megjelenés tavaly júliusban jelent meg ALLEYS004 címmel, a Mango Alley  mixsorozatának epizódjaként. Komplex munka volt, több verzió készült belőle így végül dupla kiadvány lett. Beleépítettem kész és félkész állapotú munkákat az utóbbi 2 évből, így kicsit szerzői album is. A koncepció szerint minden hozzávalót darabokra szedtem és újra felépítettem más köntösben, így minden trackből valami mindenhol szól,  mint egy nagy mashup.

Régóta van készülőben egy szerzői album, amiről annyit tudok elmondani, hogy főként zeneiségre épülő minimalista, teátrális elektronika és hogy mellőzi a klubzenei megoldásokat. Az is lehet, hogy valami új pszeudó alatt adom ki ha elkészül. Aztán majd alakul.

Hol és mivel lépsz fel legközelebb?

Péter: Nyáron a Kolorádó, S.U.N. és O.Z.O.R.A. fesztiválokon lépek fel egy-egy dj és live szettel. Nagyon várom már!

Mondj valamit a mixről amit nekünk készítettél!

Péter: Nagyjából ennél a mixnél is azt a metódust és hangulatvilágot alkalmaztam amit az ALLEYS004 kiadványnál. Darabokra szedni zenéket majd egy új koncepcióban, mix formájában összerakni őket. Atmoszférákban, fx-ben, funk-ban gazdag, lassan hömpölygő valamivel több mint egy órás cucc. Eddig kiadatlan saját darabok  is megszólalnak, vagy éppen születtek a mix készítésekor. Szeretek hosszasan molyolni egy-egy ilyen kompiláción, különféle stílusokat és fordulatokat felvonultatni. Remélem örömmel fogadjátok.
Széles halló/látókört mindenkinek!

 

Pál Krisztina, 2017.06.06.

Fotó: Bugár Máté

Podcast#076 Lanktól a HAANG-nak:

Lank a Soundcloudon: