Norwell

c

Norwell a nemzetközileg is egyre elismertebb budapesti kiadó, a Farbwechsel egyik alapító tagja. A kétezres évek második felében egyszerre merült el a dj-zés és zeneírás világába, akkor még Elbow Room néven. A kezdeti időszakban trackjeit elsősorban különböző szeneszerkesztő szoftverek segítségével készítette, első albumának megjelenése után barátai (a szintén Farbwechsel alapító tagok: Alpár és S Olbricht) hatására azonban érdeklődése az analóg szintetizátorok felé irányult.

A névválasztásom mögött nincs semmi story. Egy jól hangzó nevet szerettem volna, a Norwell pedig az északias hatása miatt tetszett meg.” Miközben erről mesél, pillantása mondhatni gátlástalanul az előttünk heverő kérdéssorra szegeződik, így a listán szereplő első kérdést a másodikkal együtt magától válaszolja meg: „Pont azt kérdezném magamtól, hogy miért zenélek. Ez az életem, legalábbis értelmetlen lenne nélküle. Minden munka csak munka, kikapcsolódásként pedig próbálom nem a manapság annyira jellemző vegyünk-egy-kis-boldogságot életvitelt folytatni. Engem az alkotás kapcsol ki és tesz boldoggá. Persze amikor nem megy, az frusztrál, és olyankor nem a kikapcsolódásról szól, de ez is része az egésznek.

Norwell szülei hatására kezdett el a veszprémi zeneiskolába járni, ahol elsősorban gitározni tanult, de a zongora és a szolfézs rejtelmeivel is megismerkedett. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy akkor imádtam. A klasszikus darabok nem keltették fel annyira az érdeklődésemet, úgyhogy 15-16 évesen abba is hagytam. Onnantól csak a zenefogyasztás volt jellemző rám, de közben folyamatosan érlelődött bennem, hogy tovább akarok vele foglalkozni. Olyan zenéket szerettem volna írni, amik kifejezik az aktuális érzelmi állapotomat, amire persze nagy hatással volt az, amit épp hallgattam.” A zenefogyasztásban is hosszú utat járt be. A 2002 tájékán népszerű electro techno-t (International Deejay Gigolos, Anthony Rother stb.) a francia house őrület követte, de aztán ezt is megunta, mert „nem adtak akkora érzelmi töltetet.” A régebbi, instrumentálisabb zenék felé fordult, a 60-70-80-as évek zenéjétől kezdve a pszichedelikus zenéig szinte minden érdekelte, mert „sokkal természetesebbek, emberközelibbek és jobban is hatnak rám, érdekesebb fúziók vannak bennük.” 2007-2008 körül kezdett el autodidakta módon szoftverekkel zenélni, de már akkor is fontosabb dolognak tartotta a zeneírást a dj-zésnél. Utóbbi szórakoztatás elsősorban, a zeneírással viszont valamilyen értéket állít elő az elkövetője, miközben saját magát szórakoztatja vele az ember. „Ez inspirál a mai napig, az pedig nyilván egy pozitív hozadék, ha másoknak is tetszik.

Általában az elalvás előtti 15 perces forgolódás közben másznak a fülébe a dallamok, amik az esetek 10%-ban tűnnek annyira jónak, hogy fel is keljen és leírja. Máskülönben fordított útvonalon komponál. Leül, és addig improvizál, amíg kerek egésszé áll össze a fejében az adott dallam. Ilyenkor érzi leginkább a hasznát annak, hogy tanult zenét. Mindenesetre mindkét esetben 9-10 változatból készül el a végleges verzió, amiben norwelli sajátosságként a hárfaszerű, tört akkordos hangzás (arpeggio) biztosan felfedezhető. „Nem szeretném túlzásba vinni a kiadást, évente max. 2-3 kiadvánnyal szeretnék jelentkezni, többel csak önmagamat ismételném. Folyamatosan hallani akarom, hogy fejlődöm, megyek valahova, és hogy minden egyes számom más. A reprodukálásnak nem sok értelmét látom.” Ebben a folyamatos építkezésben, „zeneileg tovább érésben bízva” távolabbi (1-2 éves) céljai között az EP-k mellett, legalább egy 45-60 perces, remixek nélküli stúdió album szerepel, amit a Farbwechselnél szeretne kiadatni, illetve minél több live fellépést tervez.

Az alkotásban azok a zenék is inspirálják, amiket éppen hallgat. Az elmúlt néhány évben számos zenekar és zenész határozta meg így a zenei ízlését. Nagy kedvenc a Harmonia, Cluster, Holden, Musiccargo, Silver Apples, Thom Yorke és Imre Kiss is, de a sort még sokáig folytathatnánk. Arra a kérdésre, hogy szokta-e vizualizálni is a zenéjét, nemmel felelt: „Nem szoktam átültetni a külső ingereket, inkább a belső, érzelmi állapotok dominálnak. A címeket is utólag adom, pl. olvasás közben megakad a szemem egy olyan szón, kifejezésen, ami illik az éppen aktuális trackemre, szóval a hangulatra megyek rá elsősorban, ezért inkább hangulattársítás a cím. Ritkán van úgy, hogy valami mondanivalója is lenne, vagy valamit üzenni szeretnék vele.

Nincs különösebb club fétise, jobban szereti a kisebb, családiasabb bulikat, bár még sosem játszott pl. több ezer ember előtt, de szerinte a pár száz fős buliknál kisebb az emberben a megfelelési kényszer is. „A jammelés barátokkal is más kategória, az sem igazán buli, hanem egy beszélgetős, együtt lazulós és alkotós baráti összejövetel. Az ilyeneken általában a legtöbben zenélnek, kevesen vannak, akik csak hallgatják.” Legszívesebben a barátaival zenél együtt, de rajtuk kívül azért szívesen játszana egyszer James Holdennel vagy az Atoms for Peace-szel is.

Bár elmondása szerint nehezen követi a mai hazai elektronikus zenei szcénát, nehéz lenne itt hagynia mindent, még ha a jelenlegi underground fővárosba, Berlinbe is költözhetne. „A külföldön élés sokváltozós egyenlet, és egyébként abban sem vagyok biztos, hogy könnyebb boldogulni producerként Berlinben. Elegendő méretű befogadó közösség nélkül elég távolinak tartom, hogy Budapest legyen a következő zenei főváros. Az ilyen központokat a stílus és a közösség határozza meg, belső folyamatból fejlődik ki, és igazából maga a légkör vonzza oda az embereket.  De amúgy jó dolgok történnek itthon is, ha csak a Farbwechselt vagy a Bounce-t veszem, velük együtt olyan közösség kezd kialakulni, amelyik up-to-date az underground elektronikus zenei élet aktualitásaival. Nagyon kellett már egy ilyen közeg, amiben egymást húzzuk.

Cserép Rita, 2014.04.13.

 

Podcast#005, Norwelltől a HAANGnak:

 

Kapcsolódó események:

Vélemény, hozzászólás?