RUMEX

20160922_2033__MBM6111_cover

Fazakas Fanni, Rumexként a 2015-ös Magyar Klipszemle óta kikerülhetetlen szereplője lett a magyar elektronikus zenének, azon belül a vizuálra is erősen építő live performanszok között találta meg a helyét – de az közel sem biztos, hogy itt meg kell állnunk. Tavaly jelent meg Summer Syndrome című EP-je, ami a klipszemlén debütált címadó szám mellé két további trackkel hoz be még izgalmasabb stílusdimenziókat. Csodálkoznék azon, hogyan fér ennyi energia ebbe a lányba, de fáradhatatlan lelkesedésével és profizmusával pillanatok alatt meggyőzött arról, hogy sokat fogunk még hallani róla. Fannival és Szandtner Júliával (Bar72, 4DSOUND) közös projektjük – a LÁJV – kapcsán beszélgettünk zenéről, partikultúráról és a nők szerepéről a hazai elektronikus szcénában.

Több műfajban mozogsz, magad is eklektikusnak vallod zenei csapongásaidat – az első dolog mégis, ami feltűnt, az a klasszikusok iránti érdeklődésed. Hogy kerültél először kapcsolatba a zenével?

Fanni: Öt éves lehettem, amikor a szüleim arra bátorítottak, hogy kezdjek el zenét tanulni. Ekkor nagy kedvencem volt a Simpson család Lisája, én is szaxofonozni akartam, de ezt ilyen pici korban nem ajánlották, így zongorát kezdtem tanulni. Annyira fantasztikus zongoratanárnőm volt – Ica néni, aki most a Weiner Leó Zeneiskola igazgatónője (Mészáros Lászlóné a szerk.) –, hogy 12 évig nála ragadtam. Apukám ágáról sok zenész van a családban; nagymamám még az Állami Balettintézetben volt zongoratanárnő, Bécsbe is hívták játszani az Állami Operaházba, ami még most is nagy elismerésnek számít. A klasszikus zene nekem a mai napig nagyon fontos, bár sokan tartózkodnak tőle, nem merik más stílusokba vegyíteni, eklektikus, hibrid műfajokat kreálni általa, mert amint egy zene nem kategorizálható be (pl. Beatporton), máris kevesebb emberhez jut el. Én ettől nem félek, sőt úgy gondolom, hogy egy teljesen más dimenzióba kerül bármilyen műfaj attól, hogy megszólal benne akusztikus hangszer.

Liget György nevét is említetted a kedvenceid között, hozzá mi köt?

Fanni: Őt nagyon szeretem, ugyanúgy, ahogy John Cage-t is. Érdekesnek találom azt a kísérleti zeneszerzést, amivel ők foglalkoztak, és amikor van rá időm, én is szoktam szórakoztatni magamat hasonló projektekkel. De sajnos úgy érzem, hogy ez nem egy olyan műfaj, amit be lehet mutatni, vagy legalábbis nem tudok róla, hogy Budapesten ennek nagy közönsége lenne. A MOME Zaj eseményeit tudnám kiemelni, ahol ennek a műfajnak teret engednek. ( továbbá ide tartózik még  az UH munkássága is, a szerk.)

Mi fogott meg a kísérleti zenében?

Fanni: A zeneszerzés folyamata, a koncepciók alapján való gondolkodás. Többféle indíttatásból lehet zenét írni; az egyik, hogy egyértelműen piacra szánod, és tudod, mi fog működni most az adott műfajban, a másik, hogy abszolút érzésből születik egy track, ami vagy megtalálja a közönségét, vagy nem, a harmadik pedig az, hogy gyártasz magadnak egy koncepciót, van valami hullám, amire az egészet felfűzöd. John Cage-nek volt egy általam kedvelt zeneszerzési formája, miszerint feldobott egy érmét egy kínai jóspapírra, és az alapján adta meg a következő hangot, ahova az érme esett.  Az ilyen gondolati síkon készült zenék is nagyon érdekesek tudnak lenni –  tőlem legtávolabb az áll, amikor bevált sémák alapján készül zene.

Szívesen is hallgatsz klasszikus zenét?

Fanni: Mostanában inkább jazz-t; Nina Simone-t, Oscar Petersont – a nagy klasszikusokat. Ha kell a nap végén egy kis lazítás, akkor őket beírom egy lejátszási listába és hátradőlök.

20160922_2037__MBM6149

Inspirációforrást jelentenek neked ezek a műfajú zenék?

Fanni: A jazz inkább kikapcsol. Engem az a felfokozottság szokott inspirálni, amikor erős véleményem, érzésem van valamivel kapcsolatban. Ha valami már nagyon szúrja a szemem, bánt, és azt érzem, hogy beszélni kéne róla, akkor ezek az érzések általában elindítják bennem a kreatív folyamatot. Éppenséggel, a most megjelent EP-men is ez a fő motívum – amit a Comport Records adott ki, Kulcsár Anett, nagyon kedves kolléganőm által, aki Hollandiában alapította ezt a kiadót. Ennek az EP-nek a legelső száma volt a Summer Syndrome, ami tavaly debütált a Magyar Klipszemlén, és tulajdonképpen ennek köszönhetően tudta meg nagyon sok ember, hogy ki az a Rumex és kihez lehet kötni – nem csak annyi, hogy latinul sóskát jelent.  A Summer Syndrome-nak az az előzménye, hogy akkor nagyon elegem lett abból, hogy mindenhonnan ömlengős, nyálas nyári slágerek borultak rám. Szerintem a nyárról nem csak így lehet zenét írni. Nekem akkor igazán rossz időszakom volt, és a környezetemben élőknek is; annyi sztori, annyi minden történt azon a nyáron, ami megváltoztatta az embereket, megérdemelte, hogy írjak róla egy számot. Ehhez társult a MOME vizsgamunkám, egy videoklip elkészítése volt  feladat – egyértelmű volt, hogy saját zenéhez szeretném. Könnyebb negatív élményekből inspirálódni. Most, hogy minden jó, boldogság van és szerelem – így nem olyan egyszerű. Most akkor zenéljem el én is, hogy minden vidám és ne aggódjatok, mert nektek is az lesz? Lehet azt kellene.

Ezen az EP-n több szövegközpontú dal van, amit te magad is énekelsz, de hallani tőled egészen sötét techno-vonulatokat, sőt erősebb ütemű dubstepet is. Érzékelted magadban ezt a változást?

Fanni: Ha a legelejére megyek vissza, amikor befejeztem az Improt – ahol megtanultam használni az Abletont – elkezdtem a kedvenc stílusaimat próbálgatni, ami akkor valóban a moombathon, a dubstep  és a trap volt – bontogattam a szárnyaimat. Szerintem meg lehetne mondani a számaim alapján, hogy ez a csaj felnőtt; ott történt vele valami para, itt egy mélyrepülés, ott kicsit már összeszedte magát, és most nagyon jó neki. Szerintem ez az EP nagyon kiábrándult és agresszív, de ilyen volt az utóbbi pár évem is.  Ez egy lezárása annak a csapongó Fancsinak – egy hosszú korszaknak van  vége, és műfajilag megint jött egy váltás. Úgy érzem, folyamatosan tisztul le a stílusom én önmagam is.

Összességében mióta foglalkozol elektronikus zenével?

Fanni: Az Improval kezdődött, 2011 környékén. Nagyon szerettem az elektronikus zenét, de nem tudtam zenét írni. Ehhez kellett a program használatát elsajátítanom. Előtte DJ-ztem is, akkor még dupstep vonalon, sokkal később jött a techno, ami még mindig nem volt kielégítő műfaj számomra – vannak ugyan benne nagyon érdekes megoldások, de nekem nem elég változatos. Ennek ellenére többek szerint techno live act artist vagyok, én inkább hibrid live act-esnek mondanám magam.

Saját stúdióban dolgozol?

Fanni: Van egy mini kacsalábon forgó stúdióm, ami ráadásul mobil, ahol éppen lakom, oda viszem magammal. Két nagy szintetizátorból áll, megtalálható még dob, csörgő dob és természetesen laptop is az eszközparkomban, de sehol nem tartok mondjuk a Stámusz Ferihez képest, akinél volt szerencsém körbenézni. Technikailag még sokat kell fejlődnöm, pontosan ezért bízom a masterelést is a StaMusic-ra.

Ehhez képest, ráadásul media design szakon diplomáztál a MOME-n. Milyen szálak kötnek jelenleg a filmezéshez?

Fanni: Az a baj, hogy két szerelmem van (vagyis most már három), de tulajdonképpen van a zene és a mozgókép. Most kezdem elfogadni, hogy egy nap 24 órából áll. Nehéz elválasztanom egymástól, nekem a kettő együtt él. Főleg mert a vizuális látvány – akár egy buliban – annyira jól ki tudja egészíteni a zenét, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. A saját zenéimhez is mindig videókban gondolkodom – van egy problémakör, ebből lesz egy zene, majd visszanyúlok a problémakörhöz, és azt megpróbálom szimbolikusan átértelmezni. Ugyanonnan táplálkozik nálam a zene és a filmezés is.

Kihívás volt érvényesülni e két területen?

Fanni: Azt látom, hogy zenei téren van egyfajta nyitottság a férfi szféra felől aziránt, hogy történjenek lányos dolgok a pultban, aminek én nagyon örülök – bár szerintem, ha nem látnák, hogy ki zenél, meg nem tudná mondani senki, hogy nő vagy férfi játszik, és a zenélésnek ez is lenne a lényege. Azon vagyunk mi is az eseményünk kapcsán, hogy ezt erősítsük. Viszont futottam bele olyan kétélű felkérésekbe, diszkriminációkba, ami sajnos valószínűleg azért történt, mert nő vagyok. Zenében és a filmes szakmában egyaránt értek kudarcok, és nem csak engem. Azt gondolom, hogy sokan még abban az elképzelésben élnek, hogy ezek férfi szakmák. Ezért is született meg a LÁJV, mint bulisorozat, sőt tulajdonképpen közösségépítés is, hogy legalább mi, az egyenlőséget támogatók, találjuk meg egymást.

Hollandiában is éltél és zenéltél egy ideig, milyen tapasztalatokkal jöttél haza?

Fanni: Teljesen más az underground kultúra, sokkal több helyen kapod meg azt a szubkultúra-élményt, amit itt még mindig csak néhány helyen visznek sikerrel. A hollandok nagyon érzékenyen veszik az egyenlőség kérdését, a fellépők között 50 százalékban voltak nők – mondjuk vagy az elején, vagy a végén, ott sem volt jellemző, hogy egy lány kapta volna a fő idősávot.

20160922_2041__MBM6176

Ebből alakult ki tehát az alap koncepció – lányos lájvok lesznek. Ezen kívül miből áll majd össze egy ilyen élőzenés est?

Fanni: Abból a gondolatból indultunk, hogy rengeteg sikeres nő van ezen a pályán  – ebben Juli is benne van, mint Bar72 társalapító, és a 4DSOUND-os projektben kollégám (4DSOUND – térhatású hangokkal kísérletező, interaktív, tapasztalati zene-megismerésen alapuló eseménysorozat. – a szerk.), többek között a menedzserem is, és nagyon jó barátnőm. Így mindketten arra jutottunk, hogy olyan partisorozatot szeretnénk – ahol nem is a bulin van a hangsúlyt, hanem a folytonosságon, mely egy mögöttes gondolattal tudna fejlődni. Ez esetünkben az, hogy a tehetséges nők kapjanak lehetőséget a megnyilvánulásra – nem kell, hogy ismert legyen, nem kell kész remixekkel jelentkezni, egyszerűen a lelkesség, a profizmus és a közös munkára való hajlam szükségeltetik. Nem feltétel az elektronikus zenei vonal sem, nagyon várjuk, sőt kíváncsiak vagyunk az élőhangszeres előadókra, amiből esetenként egy olyan jammelés indulhat el, amiről nem tudni, hova fog kifutni. Ebben lesz szerintem a varázsa.

Juli: Én nagyon pozitívan állok ahhoz, hogy ebből egy nagyon jó, eklektikus, hangszeres-elektronikus dolog lesz. Azt a sztereotípiát szeretnénk kikerülni – amiről a Fanni is sokat mesélt –, hogy ha a DJ pult mögött áll egy lány, akkor vagy szépnek, vagy más módon feltűnő, jól mutató jelenségnek kell lennie, amit könnyű kategorizálni. Az a tapasztalatom, hogy lányokkal könnyebb eladni egy-egy nagyobb projektet, de nem mindig kíváncsiak arra, hogy mit is játszik az illető.

Fanni: Még mindig csak dísz a nő a pultban, és én ezt nagyon nem kívánom megélni. Nagyon örülnék, ha a még nem ismert női producereknek, előadóknak nem kéne ezen átmenniük. Szeretnénk a női producereknek, előadóknak egy olyan fórumot nyújtani, ahova bármikor, bátran fordulhatnak . Nagyon jó csapat állt össze – VJ Mimikri (Soós Viki) elhozta hozzánk először a VJ Yourself programot, amiben egy Xbox kontroller segítségével irányítjai élőben a vizuált, amit körbe is tud adni a közönségnek, ezáltal még élőbb, interaktívabb és új lesz az élmény. Honosi Rita csinálta az arculatunkat és a logónkat, aki amúgy gitározik is – és próbálom is megfűzni, hogy vegye elő. Katka Cseh – nőgyógyász barátnőm –, aki szerepelt a videóklippemben is, ő az egésznek a kommunikációját intézi. TRAiLa fog velem együtt fellépni, aki amúgy színésznő, színdarabokhoz ír zenét, és mellesleg live act-es. És remélhetőleg egyre többen leszünk, eddig úgy fest, hogy sok lányt érdekel ez itthon.

Tartotok attól, hogy esetleg negatívan fogadják a kezdeményezést?

Fanni: Erre készülünk.  Pedig ez az esemény azt ünnepli, hogy mennyire jó, hogy vannak lányok, akik tehetségesek és zenélnek, és ezáltal egy teljesen más érzéki síknak adnak teret a partikultúrában – ettől függetlenül ez nem irányul senki ellen, sőt mindenkinek szól.

Valahol azt olvastam rólad, hogy megállíthatatlan vagy. Merre tovább?

Fanni: A jövő évben Ázsiába utazom a szívem csücskével (aki szintén filmes) – Vietnámmal kezdünk, majd Thaiföld, utána jöhet az egész Indonéz szigetvilág, végül Ausztrália és Új-Zéland. Hangokat gyűjtünk természetből és a helyi zenészektől, hangszerekből, minden állomáson tervezek egy live-actet is a felvett mintákból, ezeket egy 360° panorámakamerával fogjuk megörökíteni – ezzel idézve egy komplett akusztikus és látványos víziót a bejárt tájakról.

A cikk megjelenése előtt, már több sikeres LÁJV estet tudhatnak magukénak a szervezők; mondjuk úgy, hogy hangszerekkel és vokállal meghintett downtempo szeánszot – ami a végére jogosan elemi veretésbe csap át. A fentebb említett előadók mellett a LÁJVON megfordul már MC Fedora, Floralili, Almási Vera csellista, Vörös Pati trombitával, Zahár Fanni fuvolával, Songoro Fatima szaxofonnal, Magyar Bori és Horváth Sára Nina gyönyörű hangjával színezte a lány-acteket. Speciális vendégként, teQnomad – Szentgáli György – mutatkozott be egy előremutató és eleven techno szettel. Senki sem marad ki a buliból; sőt, az  említett fellépőkkel egy kollektív album is várható tavasszal, amin hallható lesz az  a deep housetól a downtempóig terjedő, jazz és népdallal vegyített műfaji fúzió – amit a csapat képvisel.  Mint ahogy a zenében sem szívesen ragaszkodnak a stílusbeli fekete-fehér megkötöttségekhez, a kreatív nyitottság megnyilvánul abban a társadalmi felelősség vállalásban is, ahogy a bulizás, szórakozás formáinak mikéntjeivel kísérleteznek. Ennek egyik állomása egy  lakásétteremmel egybekötött zenei és vizuál workshop tervezete kicsiknek és nagyoknak, lányoknak és fiúknak egyaránt szól.

 

Gagyi Szidónia, 2017.01.20.

Fotó: Bugár Máté

Podcast#074 RUMEX-től a HAANG-nak:

RUMEX a Soundcloudon: