Saint Leidal The 2nd

leidal_cover

A színpadon a dj a jól megszokott pármásodperces zenelehalkítós, rábeszélős announcementekkel fűszerezett ízes, német diszkós mulatóst pörget. Ilyen és ehhez hasonló körülmények között gyűltünk össze ezen az idilli vasárnap délután a berlini Treptower Park Biergartenjében, hogy a harsány jókedvvel táncoló nyolcvanasokban gyönyörködjünk és  – ha már itt vagyunk – átbeszéljük Leidal András hogyan és mikéntjeit a zenealkotás terén.

 

MD: Kezdjük azzal a résszel, amikor elmondod, hogy 4évesen kaptál egy piros játékszintetizátort.

LA: Az enyém fehér volt. Egy fehér Yamaha. A Béla nevű barátomtól kaptam kölcsön. Egyébként zongorázni tanultam, de nem szerettem, nem szerettem gyakorolni. Ami az elektronikus zene irányába terelt, az egy kazetta volt, amit a szüleim állandóan hallgattak. Synthesizer Greatest volt a címe és olyan trackek voltak rajta, mint az OMD – Electricity, meg Kraftwerktől az Autobahn, vagy Jean Michel Jarre. Mind olyan zenék, amiket ha álmomból felkeltesz is, le tudom pötyögni neked. De én ezt akkoriban még annyira nem értékeltem, akkor még olyan zenéket szerettem, amikben torzított gitár, vagy vicces négerek voltak. Az első kazettám De La Soul volt, unokatesóm másolta nekem. Aztán emlékszem, egy Sonic Youth volt az egyik első, amit saját pénzből vettem. Azelőtt még életemben nem láttam csavarhúzóval gitározó embert, azért ha ezt meglátja az ember 10 évesen, megtetszik neki.

MD: És a zenélés?

LA: Ilyen nagyon gyermekded próbálkozásaim voltak még annak idején. ‘99-ben összegyűlt 10-20 szám, azt kiírattam egy ismerősömmel CD-re, aztán az most -képzeld- előkerült és meghallgattam: hát egy-két tracket leszámítva katasztrófális. De végül is ez már majdnem konkrét zene volt, mégis ez a Fruity Loops-korszak inkább egy mellékvágány volt. Mindazonáltal egy csomó mindent megtanultam általa az elektronikus zenéről, például meg lehet érteni egy szekvencer működési elvét, vagy különböző dobgépek hangjait meg tudsz később különböztetni egymástól. Az egyetlen dolog, ami zavart, hogy gagyin szól.

MD: A minap beraktam a zenédet társaságban. Vicces volt, az első számtól kezdve jöttek a kommentárok, hogy “Hú, ezt ismerem, mi ez?”

LA: Szerintem az tök jó érzés, amikor hallgatsz egy számot és felismersz benne motívumokat. Olyan zenét szeretnék csinálni, amihez érzelmileg kapcsolódni tudsz. Nem igazán érdekelnek a hangok tulajdonságai és a zene technikai oldala. Nálam ez a fajta tárgyi tudás alapvetően hiányzik. Még azt is megkockáztatnám, hogy igazából nem is vagyok elektronikus zenész vagy producer. Egy sampleren – amit anno az ellopott laptopomért a biztositó által fizetett kártérítésből vettem – és egy microKORG-on kivül nem is nagyon használok más eszközt. Mindent, amit tudok, úgy tanultam, hogy játszottam és közben jöttem rá, mi, hogy működik. Erre is jó volt például a Wedding Acid Group, mert ott azért egy csomó mindent tanultam. Ez sokkal inkább egy jó kis játék. Én csak szórakozok a szintivel, meg hangmintákkal, aztán vagy kisül belőle valami, vagy nem.

MD: Szóval a tudatos helyett az érzelmekre ható, önkényesebb, tapasztalati alapú szerkesztés híve vagy.

LA: Igen. De ehhez az egészhez egy Daniel Lopatin-nal  (Oneohtrix Point Never) készült interjú vezetett. Ő azt csinálta, hogy vett popszámokat, kivette belőlük a legszaftosabb részeket és ezekat dekonstruálva, lelassítva, loopolva próbált minél kozmikusabb, hipnotikusabb masszát előállítani. Az videóban, amit láttam, az hangzik el, hogy ez tulajdonképpen csak egy gyakorlat, amit mindenki teljesen egyszerű eszközökkel, minimális zenei kompetenciával ugyanígy meg tud csinálni. Ennek hatására gondoltam, jó, hát akkor én is kipróbálom és végül is az, amit most csinálok, ebből nőtte ki magát. Vicces, mert ezt az interjút előbb láttam, mint hallottam volna a zenéjét. Azelőtt egyébként egy noise-pop zenekarban gitároztam, a Hammer of Gods-ban. Többé kevésébé abból lett a mai Gustav Tiger.

MD: Körülbelül ekkor indult a Wedding Acid Group is, nem?

LA: Igen. Igazából ott a Lóri az egésznek az agya, szíve és lelke, én csak táncolok a színpadon. Na jó, úgy működik, hogy ő megírja a melódiákat, én meg próbálok hozzá passzoló motívumokat keresni. Egy kikötés van, hogy nem használunk számítógépet. Ugye, benne van a nevünkben, hogy acid. Nos, ez félrevezető, mert aki house-lötyögésre számítva jön a koncertünkre, az csalódni fog. Igazából ez punk zene, csak az acid house hangszereivel. Vagy mintha egy számítógépes játék zenéje lenne. Tudod, amitől feszültebb leszel, hogy jobban játssz. Kemény 160 bpm.

MD: És Balla Zoli?

LA: Hát ez titok. De ő tartja össze az egészet. Ő a keresztapa és a rangidős is. Egyébként rajta keresztül kerültem a Farbwechsel crewba. Vicces, hogy amikor ez történt, mi éppen Skóciába költöztünk fél évre. Mikor onnan hazajöttünk, akkor ismertem meg őket személyesen, addig csak hülyeség szintjén voltam aktív részese a dolognak és úgy is csak interneten keresztül. Viszont most októberben ők adták ki a legújabb EP-m, a Future Tiberian Baths címűt. Ez, bár eredetileg szintén a Lopatin-i vonalon indult, a gagyi nyolcvanas évek-beli filmek storyboardját idézi. Próbáltam úgy szerkeszteni az egészet, hogy megállja a helyét egy képzeletbeli film zenéjeként. És mostmár csinálom is a folytatást.

MD: Most Berlinben élsz.

LA: Igen, de még mielőtt bárki arra gondolna, hogy akkor mostantól technot játszom, az téved. Engem a techno – legalábbis a nagyon fapados változata, ami itt eléggé túl van reprezentálva – nem tesz boldoggá. Apropó! A barátnőmmel most elkezdtünk egy projektet, nagyon zsigeri techno, vagyis inkább paródia. Ezt is azzal az egy darab samplerrel csináljuk, szóval nem túl bonyolult. Van már két számunk! Már csak valami jól csengő nevet kéne találnunk.

MD: Fő a következetesség és a komolyság.

LA: Szeretném visszacsempészni a hülyeséget a zenébe. Nem szeretnék direkt vicces lenni, de mindig jobban megfog valami, amiről nem tudom eldönteni, hogy ez most komoly vagy vicc. Én sajnos nem vagyok jó szövegíró. Nagyon sokáig nem érdekelt egyáltalán, ha viszont olyan zenével találkozom, ahol felkelti az érdeklődésemet, azt mondom, basszus, ha én ilyet tudnék írni! Az nagyon vicces lenne. Szóval, ha van valaki, aki jó szövegeket ír, vagy egyáltalán, bármilyen hangszeren játszik és nyitott a kollaborációra, tárt karokkal várom. Nagyon hiányzik a zenekarban való zenélés.

Medveczky Dóra, 2014.10.29.

 

Podcast#033, Saint Leidal The 2nd-től a HAANGnak:

 

Kapcsolódó események:

Minden vélemény számít!