The Future Shepherd

c

Egy hermetikusan elzárt világból jó pár éve került fővárosunkba, a The Future Shepherd megtestesítője, Halász László. Bizonyos szinten városcentrikus, hisz munkája ideköti, esténként azonban kamaraerdei otthonába tér haza, zsongásból a megnyugvásba, részben ezek cserélődése diktálja jelenlegi életritmusát.

De vázoljuk fel picit az ezt megelőzőeket.

”Középiskoláig hulladékon éltem. Csoda, ha volt egy pár popkazetta, amit hallgattam.” A kamaszévek alatt jött az elhatározás, hogy húros hangszert vegyen a kezébe. Az alapok elsajátítása után, Szekeres Tamás úrnál (Omega) tanult gitározni egy régi pesti tanodává átalakított kis lakásban. Neil Young érzelmesebb szálait  a lágyabb, fogyaszthatóbb irányt követve három évig képezte magát.  „Szerettem gitározni, de nem voltam tehetséges. A kedv és a vágy a zenélés iránt viszont megmaradt.” A gitárnak búcsút intett és vásárolt egy keyboardot.  Megjárta Dániát, ahol alkalomadtán néhány zeneórára is belátogatott, hogy lehetősége legyen saját alkotásain csiszolni.

Aztán az Animal Collective korszakot nyitott. „Volt egy ilyen robbanás, amikor az ölembe hullott egy csomó zene.” Bár viszonylag későn fedezte fel őket, a Boards of Canada lett a következő állomás, ami aztán szépen el is indította a lavinát.

A zene nem az egyetlen. Fotózás és film is, körforgásban. Mikor mihez érez több kedvet. Debüt albuma a Sorrowful Blood Beech 2010 áprilisában jött ki, aztán három év elrepült, ami korántsem a lazsálásról szólt. Tavaly nyár elején lett kész Nostalgia for Nostalgia for Nothing című EP-je, 3 trackkel, melyekhez egytől egyig videókat is forgatott. Végre alkalom nyílt mindhárom mánia ötvözésére.  A Candleberry,  a Go who és a Bitterness has eaten up my pineapple (a legutóbbi cím egyszerűen sikít, hogy rákeressünk, ugyan mi lehet ez) mozgóképestül együtt részleteiben kidolgozott, saját életből kicsípett, selyempapírba csomagolt érzelemforgatag. A trilógia terápiás jelleggel készült. 2013 nyaráig számos helyen megfordultak a barátokból összeverődött stábbal – Hármashatárhegy, Tahitótfalu, Mátyáshegy, Horány, Alsógöd – és a legnyilvánvalóbban törekedtek a teljességre. Természet, erdők és sűrűn fákkal teli környezet, ez kétségtelen volt, még mielőtt az egész koncepció láthatóvá és hallhatóvá vált volna. Na meg Baths Lovely bloodflow-ja is horzsolta az elképzelést.  „Egy légi felvételt hiányolok még az erdőről, lehet ez lesz majd a soron következő.”  Zenéi szerkezetileg egy érdekes tulajdonságot hordoznak. „Sokmindent bízok a véletlenre,  ezért is szerettem ezt a delay programot. Írtam egy témát, ami már megállt a lábán, aztán visszafordítottam.” Ugyanis, ha ezeket a számokat fordítva játszuk le, akkor is egy értelmezhető valamit kapunk, ergo fejtetőre állítva szintén élvezhető.

Míg a klipek egy nagyjából összeszokott kollektíva közreműködésével készülnek, a zenében inkább magára hagyatkozik, illetve technikai segítségként, maszterelésnél Dr. Victor van jelen, akivel a mester és tanítványa viszonyát már inkább baráti nexusként említi: “kell egy ember aki gatyába ráz” – nevet. Esetenként hiányolja a zenesulit és az oktatásnak köszönhető számára szükségszerű előképeket. Ez nagyban hozzásegítené, hogy lehetőleg egy dologra összpontosítson. „Sokmindenben jónak lenni… az ember ebbe egy picit elaprózódik,  de hogyha csak egy dologra koncentrálna, lehet, eredményesebb lenne.”

Cubase-t és Native Instrumentset használ és szintikre fáj a foga. Elsőként a barna színnel, majd John Boorman 1972-es Deliverance című thrillerével fűzi össze szerzeményeit. Az itthoni banzájok már nem túlzottan vonzzák, persze egy jó Toldiba azért készséggel ellátogat. A Patten és a Low Leaf bulit említi friss élményként. Egyébként pedig a Katowiceben megrendezett Tauron Nowa Muzyka fesztivált szúrta ki pár éve, a rendezvényt úgy, ahogy van hibátlannak titulálja.

Jelenleg egy rövidfilmet tervez, amihez a hangot is maga szeretné hozzátenni. Most ezt érzi.

Miklós Noémi, 2014.05.09.

 

Podcast#011, The Future Shepherdtől a HAANGnak:

Vélemény, hozzászólás?